Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója

Fordította: Karinty Frigyes

Első fejezet,

amelyben Micimackó kuckót épít Füles számára

Egy napon, amikor Micimackónak semmi más dolga nem akadt, az jutott eszébe, hogy most tenni kellene valamit. Elment tehát Malackához, hogy meglesse, mit csinál Malacka. Még havazott, amikor Micimackó a zúzmarás erdei házat elérte. Arra gondolt, hogy Malackát a kandalló előtt találja, amint éppen csülköcskéit melegíti. De nagy meglepetésére tárva-nyitva találta az ajtót, és minél tüzetesebben pislogott befelé, annál kevésbé találta Malackát odabent.

- Elment hazulról - mondta Micimackó bánatosan. - Így van ez. Nincs itthon. Gyors gyalog­sétára kell rászánnom magam. Gondolkodás okából. Borzasztó.

De hogy biztos legyen a dolgában, előbb még jó hangosan kopogott egyet... s miközben fülét he­gyezve arra várt, hogy Malacka úgyse felel, ugrándozni kezdett, és a karját lóbálta, mert jó hideg volt, s egy kedves Zümmögő Versikét költött közben, ugyancsak a hidegre való tekin­tettel. 

Minél inkább havazik
         (Zik-zik!)
annál inkább hull a hó.
         (Halihó!)
Minél inkább hull a hó,
         (Halihó!)
annál inkább havazik.
         (Zik-zik!)
Hull a hó és hózik,
         (Zik-zik!)
Micimackó fázik. 

- Ez is megvolna - tette hozzá. - Most pedig a következő teendő következik. Hazamegyek, megnézem, hány óra, az is lehet, hogy jó meleg sált kötök a nyakamba, aztán felkeresem Fülest, és eléneklem neki a Zümmögő Versikét.

Hazaszaladt hát, de úgy tele volt a Zümmögő Versikével, amit Füles számára tartogatott, hogy mikor Malackát felfedezte legjobb karosszékében üldögélve, csak a fejét tudta dörzsölgetni,  és azon tűnődött, hogy ugyan kinek a házába került.

- Szervusz, Malacka! - mondta végre. - Azt hittem, hogy nem vagy otthon.

- Dehogy - mondta Malacka -, te mentél el hazulról, Micimackó.

- Az igaz is - mondta Micimackó. - Tudtam, hogy egyikünk elment hazulról.

Órájára nézett, amelyik öt perccel tizenegy előtt megállott néhány héttel ezelőtt.

- Mindjárt tizenegy óra - mondta Micimackó dühösen -, éppen jókor érkeztél, Malacka, egy kis nyalakodásra. - Bedugta fejét az almáriumba. - Aztán mennünk kell, Malacka, el akarom énekelni Fülesnek a Zümmögő Versikémet.

- Melyiket, Micimackó?

- Azt, amit Fülesnek el akarok énekelni.

Az óra még mindig öt perccel kevesebbet mutatott tizenegynél, amikor Malacka és Mici­mackó, jó félóra múlva, útnak indultak. Elállt a szél, és a hó, miután belefáradt, hogy mindig körbeszaladgáljon, összeszedte magát, és most szép csendesen lefelé kezdett szállingózni, helyet keresve magának, ahol lepihenhessen. Ezt a helyet hol Micimackó orra hegyén találta meg, hol egyebütt, és kis idő múlva Malacka éppolyan vastag sált hordott a nyakán, mint Micimackó, csak fehéret; ami pedig a füleit illeti,  úgy érezte, soha még ennyi hó nem gyűlt össze mögöttük, mint most.

- Micimackó - mondta végre, de csak halkan és közönyösen, mert nem akarta, hogy Mici­mackó esetleg gyávának tartsa őt. - Tudod, éppen tűnődöm. Azon tűnődöm, mi lenne, ha most szépen hazamennénk, és bemagolnánk azt a te Zümmögő Versikédet, és Fülesnek csak holnap énekelnénk el... vagy... holnapután vagy amikor éppen találkozunk vele.

- Ez nagyon jó ötlet, Malacka - mondta Micimackó. - Be is fogjuk magolni most, mialatt bandukolunk. De akkor nem jó volna hazamenni, mert ez a dal egy különleges Szabadtéri Dal, amit különlegesen a Szitáló Hóban kell énekelni.

- Biztos vagy ebben? - kérdezte Malacka aggodalmasan.

- Magad is el fogod ismerni, Malacka, ha meghallgatod. Éppen erről van szó a versikében is. Minél inkább havazik (Zik-zik!), annál inkább...

- Zik, micsoda?

- Zik-zik - mondta Micimackó. - Azért tettem ezt bele, hogy annál zümmögőbb legyen.

- De azt mondtad, hogy havazik.

- Igen, de ezt előbb mondtam.

- A zik-zik előtt?

- Az megint más - mondta Micimackó türelmetlenül. - Elénekelem neked, és akkor mingyárt látni fogod.

És elénekelte: 

Minél inkább havazik,
         (Zik-zik!)
annál inkább hull a hó.
         (Halihó!)
Minél inkább hull a hó,
         (Halihó!)
annál inkább havazik.
         (Zik-zik!)
Hull a hó és hózik,
         (Zik-zik!)
Micimackó fázik. 

Így énekelte Micimackó, és amikor befejezte, szünetet tartott, remélve, hogy Malacka meg fogja jegyezni, miszerint ő már sok Szabadtéri Zümmögő Dalt hallott a Havazással kapcso­latban, de ilyen remeket még sohase hallott. De Malacka - óvatosan persze - csak ennyit jegyzett meg:

- Te, Micimackó - mondta ünnepélyesen -, azt hiszem, nem is annyira a házikóról lehetne szó, mint inkább a fülekről.

Közben egészen közel jutottak ahhoz a helyhez, ahol Füles merengeni szokott, s mivel Malacka füle mögött a hó nemhogy elolvadt volna, de inkább egyre vastagabb lett, s miután ő ezt határozottan unni kezdte, befordultak egy kis fenyőfaligetbe, és leültek arra a kapuféle korlátra, amit ott találtak. Itt legalább nem havazott, csak nagyon hideg volt itt is, és hogy ne fázzanak annyira, elénekelték vagy hatszor Micimackó Zümmögő Versikéjét. Malacka a Zik-zik-et énekelte, Micimackó a többit, és mindketten deszkadarabokkal verték hozzá a taktust, amiket a kapufélfáról szedtek le. Egy idő múlva nem fáztak annyira, megint lehetett nevet­gélni.

- Arra gondoltam - mondta Micimackó -, hogy izé. Fülesre gondoltam.

- És mit gondoltál Fülesről?

- Azt, hogy szegény Fülesnek nincs hol laknia.

- Nincs bizony - mondta Malacka.

- Neked is van kuckód, Malacka, és nekem is van kuckóm, és mind a két kuckó nagyon tiszta és csinos és rendes. Róbert Gidának is  van kuckója és Bagolynak is és Kangának és Nyuszi­nak is, s még a Nyuszi rokonainak és üzletfeleinek is van kuckójuk vagy efféléjük. Csak szegény Fülesnek nincs. Én tehát azt eszeltem ki: építsünk kuckót Fülesnek.

- Ez egy Nagy Gondolat - mondta Malacka szünet után. - Hová építsük fel?

- Ide - mondta Micimackó. - Ide a Fenyvesligetbe, szélmentes zugba, mert az is fontos. És ha elkészültünk, elnevezzük Micimackó Kuckójának. Ezekből a dorongokból építünk egy kuckót Füles számára, és ez lesz a neve: Micimackó Kuckója Füles számára.

- A liget túlsó oldalán láttam is egy egész sereg dorongot -  mondta Malacka. - Láttam bizony! Egész sereg dorongot egymás hegyén-hátán felhalmozva.

- Köszönöm, Malacka - mondta Micimackó hálásan. - Ez a felfedezésed nagy segítségemre van, és én el is nevezném a házat Micimackó és Malacka Kuckójának, ha Micimackó Kuckója nem hangzana csinosabban, eltekintve, hogy rövidebb is és kuckószerűbb. Mehetünk.

Leszálltak a kerítésről, és megkerülve a ligetet,  el is jutottak arra a helyre, ahol a dorongok heverésztek. 

Róbert Gida otthon töltötte a reggelt. Afrikába kellett utazni sürgősen, oda és vissza. Most szállt le éppen motoros gőzhajója fedélzetéről, és azon tűnődött, mi lehet odakünt. Ekkor kopog­tak. Senki más, mint Füles.

- Szervusz, Füles - mondta Róbert Gida kitárva az ajtót. -  Hogy vagy?

- Havazik - mondta Füles borongós hangulatban.

- Látom.

- És a fagy is beállott.

- Igazán?

- Igen - mondta Füles. - Mindazonáltal - tette hozzá kicsit élénkebben - földrengés nem volt az utóbbi időben. Legalábbis  nem vettem észre. Nem tudok róla.

- No mi baj, Füles?

- Semmi, Róbert Gida. Szóra sem érdemes. Nem fontos. Csak éppen azt akartam megkérdezni mellesleg, nem láttál-e véletlenül egy házat vagy effélét valahol.

- Miféle házat?

- Olyan kis házat. Olyan kuckófélét.

- Ki lakott benne?

- Magam laktam volna. Legalábbis azt hittem, ott lakom. De úgy látszik, tévedtem. Nem fontos. Nem lehet mindenkinek saját kuckója.

- No de Füles, kérlek... én igazán nem tudom... én mindig azt gondoltam...

- Nagyon jól tudom, Róbert Gida, mire gondoltál. Erre a havazásra meg egyebekre meg mindenféle másra. Nem említve a Jégkorszakot meg efféléket. Nem fontos, csak azt akartam odavetőleg megjegyezni, hogy nincs is olyan nagy hőség ott a mezőn, ahol élek, hajnali három óra felé, ahogy némelyek gondolnák. A mező ugyanis a szabadban van, ahogy talán gondolni parancsolod. No, hiszen nem is olyan kényelmetlen. Csak úgy mondom. Szót sem érdemel. Szabadban van, és elég levegős. Tudod, Róbert Gida - folytatta suttogva -, köztünk maradjon, nem szeretném, ha másoknak is említenéd, de - hideg van.

- Jaj istenem, Füles...

- Namármost azt mondtam magamban: a többiek szomorúak lesznek, ha én így fázom. A többieknek a fejébe valami olyan szürke pépet fújtak bele, merő tévedésből, ők tehát nem gondolhattak erre, de ha még hat hétig havazik így, egyik a sok közül mégiscsak azt mondja magában: „Füles vidékén nem lehet olyan nagy hőség úgy hajnali három óra felé.” És ekkor majd szomorúak lesznek.

- Ó, Füles! - mondta Róbert Gida, és máris szomorú volt.

- Nem rád célzok, Róbert Gida. Te más vagy. De hogy folytassam: a fentiek megfontolása után építettem magamnak egy kis házat a ligetben.

- Igazán? Hisz ez nagyszerű!

- Igen, nagyszerű - mondta Füles az ő örömtelen hangján. - És mikor ma reggel kijöttem belőle, még ott volt a házikó. És mikor visszamentem, már nem volt ott. Nem volt ott, és ebben nincs semmi különös, hiszen csak Fülesnek a házáról van szó. De azért egy kicsit csodálkoztam.

Róbert Gida is csodálkozott. De olyan mértékben, hogy visszaugrott a házikójába, felkapta a vízhatlan esőkabátját és hócsizmáját és harisnyáját sebtiben, ahogy csak bírta.

- Megyünk, és mingyárt megnézzük! - kiáltott Fülesre.

- Néha - mondta Füles -, néha előfordul, hogy bizonyos személyek, akik ellopják bizonyos személyeknek a házát, lelkiismeret-furdalást éreznek, és nem nyugosznak addig, míg vissza nem viszik az illetőnek. Bizonyára érted, mire gondolok. Hát megtörténhetik, hogy... bár nem valószínű.

- Gyere csak! - mondta Róbert Gida, és sietve eliramodtak, és kevés idő múlva elérték a liget szélét, ahol Füles lakott, a fenyőfák mellett, ahol a Füles kuckója állt reggel, és ahol immár nem állt semmi.

- Tessék! - mondta Füles. - Egy fia dorongot se hagytak meg belőle. Természetesen. Még a havat is eltakaríthatom utánuk. Nem tesz semmit. Szót sem érdemel. Az ember ne panasz­kodjék.

De Róbert Gida nem figyelt Fülesre - máshová figyelt.

- Nem hallod? - kérdezte.

- Mit? Valaki nevet? Hangosan nevet?

- Hallgasd csak!

Mindketten hallgatóztak... s ekkor kivehetővé vált egy  mély, dörmögő hang, és ez a hang éneklő hangon azt magyarázta, hogy minél inkább hull a hó, annál inkább havazik, és egy másik nagyon  is kicsi hangocska engedelmesen visította közbe, hogy zik és zik.

- Ez Micimackó - mondta Róbert Gida izgatottan.

- Lehetséges - mondta Füles.

- És Malacka - tette hozzá Róbert Gida.

- Nagyon valószínű - mondta Füles. - Én azt hiszem, gyakorlott vérebre volna szükség ebben az esetben.

Egyszerre megváltozott az ének szövege.

- Kész a kuckó! - énekelte a dörmögő, mély hang.

- Zik-zik! - felelte rá a sípoló kis hang.

- Kész a kackiás kis kuckó...

- Halihó!

- Bár az enyém volna...

- Zik-zik!

- Micimackó! - kiáltott Róbert Gida.

Az éneklők elhallgattak, mintha késsel vágták volna el  a fonalat.

- Ez Róbert Gida! - mondta Micimackó élénken.

- Onnan kiabál, ahonnan a dorongokat cipeltük - mondta Malacka.

- Gyerünk - mondta Micimackó.

Leugrottak a kapufélfáról, s gyorsan megkerülték a ligetet. Micimackó közben folyton kiabált: „Itt vagyok, itt vagyok” - meg effélét.

- De hisz Füles is itt van! - mondta diadallal Micimackó mikor végre feltűntek a fenyőfák közt. Ravaszul biccentett Malacka felé, Malacka is kacsintott, és arra gondoltak mind a ketten, micsoda remek meglepetést készítenek elő Füles számára.

- Sz... e... ervusz, Füles!

- Hasonlóképpen, Mackó, hasonlóképpen... Különös tekintettel  a szerdai napra - mondta Füles borongós hangulatban.

De még mielőtt Micimackó megkérdezhette volna, hogy mi köze ehhez a szerdai napnak, Róbert Gida mesélni kezdte Füles ellopott kuckójának szomorú történetét. És Micimackó és Malacka figyeltek, és egyre szélesebb és nagyobb karikára nyílt ki a szemük.

- Hol volt az a kuckó szerinted? - kérdezte óvatosan Micimackó.

- Itt, éppen irt - mondta Füles.

- Dorongokból készült?

- Abból.

- Hű - mondta Malacka egyszerűen.

- Mi az? - kérdezte Füles.

- Csak éppen mondtam, hogy hű, mert eszembe jutott - jegyezte meg Malacka szórakozottan, de kissé idegesen. És hogy ne legyen feltűnő az idegessége, a „zik-zik”-et dúdolta hozzá kétszer vagy háromszor, olyan „hát-most-aztán-mit-csi-ná-lunk” hangon.

- Biztos vagy benne, hogy igazi kuckó volt? - kérdezte Micimackó. - Úgy értem, biztos vagy benne, hogy itt állt az az igazi kuckó?

- Hát persze hogy biztos vagyok - mondta Füles, és magában még hozzátette: „Valami szürke pépet fújtak a fejükbe nekik.”

- No mi az, miről van szó, Micimackó? - kérdezte Róbert Gida.

- Hát - mondta Micimackó. A dolog úgy áll - mondta Micimackó. - Nos, hogy ne sokat vált­suk a szót... ugyanis... - tette hozzá Micimackó, de valami azt súgta neki, hogy magyarázata nem az a kristálytiszta és világos beszéd, amit a helyzet megkövetel. Így hát megint csak Malacka felé biccentett.

- Ugyanis - mondta Malacka gyorsan - sokkal melegebb lesz - tette hozzá némi megfontolás után.

- Mi lesz melegebb?

- A liget másik oldala, ahol a Füles kuckója áll.

- Az én kuckóm?! - mondta Füles. - Az én kuckóm itt állt ezen  a helyen.

- Nem! - mondta Malacka most már nagyon határozottan. -  A másik oldalon.

- De hát én csak tudom...

- Jöjj, és tekintsd meg magad! - mondta Malacka egyszerűen, és mutatta az utat.

- Nem lehet az, hogy két kuckó legyen... - mondta Füles. -  És méghozzá ilyen közel egymás­hoz.

Megkerülték a liget sarkát, és íme ott állt a Füles kuckója, egyszerűen és nyugodtan, mint más rendes kuckó.

- Íme! - mondta Malacka.

- Ha belül is... - mondta Füles habozva.

Befordult a kuckóba - aztán megint kifordult.

- Csodálatos dolog ez - mondotta. - Ez az én kuckóm, de én oda építettem, ahol mutattam nektek. Úgy látszik, a szél idefújta. Átfújta a fák fölött, az erdő fölött, és lefújta ide a földre. Egész jó helyre. Bizonyos tekintetben még jobb hely ez, mint odaát.

- Sokkal jobb - mondta Micimackó és Malacka egyszerre. - Ugye jobb, Micimackó? Ugye jobb, Malacka?

- Többet ésszel, mint erővel - mondta büszkén Füles. - Ide süssetek! Így kell egy szép kuckót felépíteni! 

Ebben maradtak, és Róbert Gida hazament ebédelni barátaival, Micimackóval és Malackával, és útközben barátai bizalmasan elmondták neki, minő szörnyű félreértés áldozatai lettek ők ketten. Ezen mindhárman jót nevettek, utána együtt elénekelték  a Havazásról szóló Szabad­téri Éneket. Malacka persze kontrázott.

„Könnyűnek látszik - gondolta magában Malacka -, de nem  is olyan könnyű. Nem mindenki csinálná utánam.”