Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója

Fordította: Karinty Frigyes

Harmadik fejezet, 

amelyben Felderítő Expedíciót szerveznek, és Malacka csaknem
megint találkozik az Elefánttal

Egy napon Micimackó a kuckójában üldögélt. A mézescsuprokat számolta sorjában, amikor kopogtak az ajtaján.

- Tizennégy! - kiáltotta Micimackó. Azután mormogva hozzátette: - Szabad! Tizennégy vagy tizenöt? Borzasztó. Most összezavartam.

- Szervusz, Mackó! - mondta Nyuszi.

- Szervusz, Nyuszi! Ugye, tizennégy volt?

- Micsoda?

- A mézescsupor, amit összeszámoltam.

- Biztosan tizennégy volt.

- Biztosan?

- Nem biztosan. Mit törődsz vele?

- Szeretném tudni - mondta Micimackó szerényen. - Mégis jobb, ha az ember elmondhatja magában: tizennégy csupor mézem van. Vagy tizenöt esetleg. Ez olyan megnyugtató.

- Mondjuk, hogy tizenhat. Mindegy. Mondd csak, izé... azért jöttem, nem láttad valahol a Kist?

- Ritkán látom mostanában - mondta Micimackó. Csekély tűnődés után hozzátette: - Ki az a Kis?

- Egyike a rokonságomnak - mondta Nyuszi könnyedén.

Ez nem sokat jelentett, mert hiszen Nyuszinak annyi rokona és üzletfele volt, s annyira külön­böztek nagyságban és fajtában és jelentőségben, hogy maga se nagyon tudhatta, hol keresse azt a bizonyos Kist - a tölgy tetején vagy egy vadvirág kelyhében?

- Ma még senkit se láttam - mondta Micimackó. - Kist se láttam. Kellene valamire az illető?

- Nekem nem - mondta Nyuszi. - De sohase árt tudni, merre ténfereg az ember rokonsága. Akár szükség van rá, akár nincs.

- Értem - mondta Micimackó. - No és izé... talán eltévedt?

- Azt kell hinnem. Az utolsó időben senki se látta őt. Egyébként - tette hozzá jelentősen - megígértem Róbert Gidának, hogy expedíciót szervezek a felderítésére.

Micimackó titokban búcsút mondott a tizennégy mézescsupornak, abban a reményben, hogy talán mégis tizenöt volt. Aztán együtt kiballagtak az Erdőbe.

- Mostan - mondta Nyuszi - ez egy Felderítő Expedíció. És én szerveztem.

- Micsináltál?

- Szerveztem. Ez azt jelenti, hogy... más szóval kutatást jelent, amikor az ember mindenhová néz, nemcsak egy helyre. Azért arra kérlek, Micimackó, előbb kutasd át a Hét Fenyőfák vidékét, aztán indulj el Bagoly házának irányába, és ott keress engem. Érted?

- Nem - mondta Micimackó.

- Akkor én foglak téged keresni Bagoly házában egy órán belül.

- Mondjad csak, Malacka is szervezve van?

- Mindnyájan - mondta Nyuszi, és elment.

Alighogy Nyuszi eltűnt, Micimackónak eszébe jutott, hogy elfelejtette megkérdezni, ki légyen az a Kis. Hogy a rokonságnak és üzletfeleknek abba a csoportjába tartozik-e, amelyik ráröpül az ember orrára, vagy abba, amelyik a földön csúszik. Azért hát tekintettel arra, hogy már későcske volt, elhatározta, hogy felkeresi Malackát, és megkérdi tőle, mi az, amit ők együtt kutatnak, illetve kutattak, mielőtt ő személyesen kutatni kezdene.

- Márpedig Malackát nem találom meg a Hét Fenyőfák vidékén - tette hozzá -, mert ő egy bizonyos határozott helyre van szervezve. Azért hát elmegyek arra a határozott helyre. Csak tudnám, merre van. - És az egész dolgot sorban kidolgozta a fejében, következő sorrendben: 

A DOLGOK UTÁN VALÓ KUTATÁS SZABÁLYOS RENDJE: 

1. Határozott Hely.                                (Megkeresni Malackát.)

2. Malacka.                                (Megtudni tőle, ki az a Kis.)

3. Kis.                                (Ezt kell megtudni.)

4. Nyuszi.                                (Meg kell mondani neki, hogy megtaláltam Kist.)

5. Megint Kis.                                (Meg kell mondani neki, hogy megtaláltam Nyuszit.) 

„Na, elég dolgom lesz ma” - mondta magában Micimackó, amint lassan talpalt Malacka felé.

A következő pillanatban kiderült, hogy ez a nap csakugyan elég nehéznek, sőt keservesnek ígérkezik. Sőt bizonytalanná is válik bizonyos értelemben. Micimackónak feltűnt, hogy úgy látszik, valami nem tűnt fel neki eléggé menés közben, hogy ugyanis az Erdő talajának egy részét tévedésből kifelejtették az erdőből - ennek következtében éppen csak annyi ideje maradt, hogy megállapítsa: „Úgy látszik, repülök. Ahogy a Baglyok szoktak. Csak én nem huhogok közben. De azért érdekel, mi lesz ennek a vége, és hol állok meg.” - Ekkor megállt.

Bumm! - így állt meg.

- Puff! - kiáltott valaki.

„Ez furcsa - gondolta Micimackó. - Úgy látszik, azt mondtam: puff! De ez nem huhogás.”

- Segítség! - sipított egy magas, vékony hang.

„Ez megint én lehettem csak - gondolta Micimackó. - Úgy látszik, baleset áldozata vagyok, beléestem egy mély kútba. Ettől a hangom ilyen magas és vékony lett. Talán belső sérülés ért. Kellemetlen.”

- Segítség, segítség!

„Tessék. Kiabálok, anélkül, hogy akarnám. Nagyon súlyos lehet a baleset.” - Aztán arra gon­dolt, hogy ezzel szemben olyankor, mikor tényleg beszélni akar, talán nem sikerül, ezért hát hangosan így szólt:

- Micimackót súlyos baleset érte.

- Micimackó! - mondta a vékony és kétségbeesett hang.

- Ez Malacka! - állapította meg Micimackó örömmel. - Hol vagy, Malacka?

- Alul - mondta Malacka, olyan alul került hangon.

- De mi alatt?

- Alattad - nyögött Malacka.

- Állj fel.

- Ó! - mondta Micimackó, és gyorsan felállt. - Rád estem, Malacka.

- Rám estél, bizony.

- Nem akartam, Malacka! - mondta Micimackó sajnálkozva.

- Én se akartam alul kerülni - mondta Malacka tompán és bánatosan. - De már jól vagyok, Micimackó, és örülök, hogy te voltál az.

- Mi történt? - kérdezte Micimackó. - Hol vagyunk?

- Azt hiszem, valami veremfélébe kerültünk. Sétáltam, kerestem valakit, aztán egyszerre nem is voltam, aztán körülnéztem, hogy vagyok-e még, és hogy hol vagyok, egyszerre csak rám esik valami. Hát ez voltál te.

- Úgy látszik - mondta Micimackó, mert nagyon megtetszett neki ez a szó.

- Igen - mondta Malacka. Aztán idegesen és halkabban hozzátette: - Te, csak nem kerültünk kelepcébe?

Micimackó erre nem gondolt, de most világosság gyúlt az agyában. Mert eszibe jutott, hogy Malackával együtt ők maguk ástak egyszer kelepcét Elefánt részére. Rögtön megértette, mi történt. Most biztosan az Elefánt csinált kelepcét Mackók és Malackák részére, és ők beleestek. Hát erről van szó.

- És mi lesz, ha jön az Elefánt? - kérdezte Malacka reszketve, mikor Micimackó elmondta neki rémes gyanúját.

- Téged talán nem vesz észre - bátorította őt Micimackó. - Hiszen te olyan kicsike vagy.

- De téged észrevesz, Micimackó.

- Észre fog venni engem, de én is észre fogom venni őt - mondta Micimackó, átvizsgálva elméjében az esetet. - Észre fogjuk venni mindketten, mert ezt fogja mondani már messziről: hu-u-hu!

Malacka összerázkódott a félelmes hangra, ahogy utánozta, és a fülei is viszkettek.

- És... és... te mit fogsz akkor mondani?

Micimackó igyekezett eltalálni, hogy ő akkor mit fog mondani, de minél inkább gondolkodott, annál valószínűtlenebbnek találta, hogy egy ilyen „hu-u-hu!”-ra az ember értelmes választ adjon. Különösen ha Elefánt mondja az ilyesmit, ahogy Elefántok szokták mondani.

- Semmit se fogok mondani - jelentette ki végre. - Csak úgy dúdolni fogok magam elé, mintha várnék valakit. Nem őt.

- De hátha akkor megint azt fogja mondani, „hu-u-hu!” - vetette fel Malacka a lehetőséget aggodalmasan.

- Fogja bizony!

Malacka fülei olyan hevesen viszkettek az elképzelésre, hogy kénytelen volt a kelepce oldalához dörgölni a füleit.

- Megint fogja mondani - jegyezte meg -, és én akkor tovább dúdolok majd. Ez zavarba fogja hozni. Mert ha valaki kétszer mondja, „hu-u-hu!”, és a másik csak dúdol, akkor az illető alaposan meg fogja gondolni, mielőtt harmadszor is „hu-u-hu”-t mond.

- Miért?

- Nem tudom - mondta Micimackó őszintén. - Tudtam, de elfelejtettem.

- Mit?

Micimackó tudta is előbb, de igen Csekélyértelmű Medvebocs lévén, nem tudta magát kifejezni.

- Nem megy - vallotta be végre.

- Harmadszor már nem tud „hu-u-hu”-t mondani? - kérdezte Malacka reménykedve.

Micimackó elragadtatva nézett Malackára, és kijelentette, hogy ő is erre gondolt. Végre is az ember nem mondhat „hu-u-hu”-t a végtelenségig.

- De hátha valami mást mond?

- Ez az. Valószínűleg ezt fogja mondani: „Hát ez meg mi?” Mire én azt fogom mondani - ide hallgass, Malacka, remek ötletem van, ezt fogom mondani: „Ez, kérem, egy kelepce, amit én Elefántok részére ástam, és most arra várok, hogy az Elefánt beleessen.” És azzal nyugodtan tovább dúdolok. Ettől meg fog ijedni.

- Micimackó! - kiáltotta Malacka, és most ő álmélkodott a barátja lángeszén. - Micimackó, megmentetted az életünket!

- Ugye? - mondta Micimackó szerényen. De nem volt egész biztos a dolgában.

Malacka ellenben teljesen megnyugodott. Élénken elképzelte, hogy beszélgetnek egymással Micimackó és Elefánt, s már egy kicsit irigykedett is, és arra gondolt, hogy Malacka is beszél­gethetne ilyenformán az Elefánttal, ilyen nagystílűen és előkelően; ez nem tetszett neki, bár nagyon szerette Micimackót. De azt mindenki elismeri, hogy neki tulajdonképpen több esze van, mint Micimackónak, és a társalgás tulajdonképpen értelmesebb volna, ha ő társalogna Elefánttal. Este aztán elmesélhetné, hogy társalgott ő az Elefánttal, bátran és hanyagul, tekintettel arra, hogy Elefánt akkor már nem volna ott. Olyan egyszerűnek látszott a dolog. Már tudta is, mit beszélnek. 

ELEFÁNT (hörögve): Hu-u-hu!

MALACKA (könnyedén): Tralala, tralala.

ELEFÁNT (csodálkozik, de már nem bízik magában olyan nagyon): Hu-u-hu!

MALACKA (még fölényesebben): Tralala, tralala.

ELEFÁNT (megint rákezd a hu-u-hura, de nem tudja folytatni, és ezért úgy tesz, mintha csak köhögni akart volna): Ehe... Khöhő. Hát ez meg mi?

MALACKA (egész természetes hangon): Ez? Ez egy kelepce, amit én csináltam, és most arra várok, hogy egy Elefánt beleessen.

ELEFÁNT (nagyon kellemetlenül érintve): Ú-úgy. (Idegesen.) Érdekes, én azt gondol­tam, hogy ezt a kelepcét én csináltam, oly célból, hogy a Malackák bele­essenek.

MALACKA (könnyedén legyintve): Ugyan!

ELEFÁNT (elpirul): No igen. (Bocsánatkérő hangon.) Izé... bizonyára eltévesztettem az utat.

MALACKA: Magam is azt hiszem. (Udvariasan.) Igazán sajnálom. (Tovább dúdol.)

ELEFÁNT (zavartan): Hm, hm. Akkor hát - a legjobb volna, ha visszafordulnék.

MALACKA (előkelően): Azt hiszi? Ön legjobban tudja. De kérem, ha találkozik Róbert Gidával, mondja meg neki, hogy szeretnék beszélni vele.

ELEFÁNT (gyorsan és mohón): Hogyne, hogyne, bizonyára. (Gyorsan eliszkol.)

MICIMACKÓ (ki eddig nem szólt, de mégis illik őt is mint értelmi szerzőt belevenni a társal­gásba): Ó, Malacka, milyen bátor és okos vagy te!

MALACKA (szerényen): Ugyan, Micimackó, szót sem érdemel. (Megvárják Róbert Gidát, és Micimackó, folyton Malackát dicsérve közben, elmondja az egész történetet.) 

Míg Malacka ezt a szép álmot álmodta végig, és Micimackó azon tűnődött, hogy tizennégy vagy tizenöt-e a csuprok száma, az Erdőn zengett a halali, mert mindenki részt vett a Kis fel­ku­tatására indított Expedícióban. Kis valódi neve Darázs volt, de mától fogva mindenki csak Kisnek hívta, aránylag csekély terjedelmére való tekintettel. Különben ritkán került szóba, ha mégis, rendesen azt felelték rá: „Hja persze, az a kis Darázs!” Egyszer azt mondják, találko­zott Róbert Gidával, de csak pillanatra, ugyanis a rekettyebokrot repülte körül - csak úgy repülési gyakorlatból, nem volt különösebb dolga -, de a másik oldalon nem repült vissza, ahogy várni lehetett volna, és így azóta senki se látta többé.

- Lehet, hogy hazament - jegyezte meg akkor Róbert Gida Nyuszinak.

- Nem mondta: „Alászolgája, nagyon kellemes társalgás volt” vagy effélét? - kérdezte Nyuszi.

- Ha jól emlékszem, csak annyit mondott: „Hogy vagy?” - jegyezte meg Róbert Gida könnyedén.

- Úgy! - mondta Nyuszi. Aztán hozzátette: - Levelet se írt másnap, melyben kifejtette, milyen kellemesen érezte magát, és hogy sajnálja, amiért olyan hirtelen el kellett mennie?

Róbert Gida szerint ez nem történt meg, nem emlékszik rá.

- Úgy! - ismételte Nyuszi, és jelentősen bólintott. - Hát ez komoly dolog. Úgy látszik, eltűnt. Azonnal hozzá kell fognunk a Felderítő Expedícióhoz.

De Róbert Gida másra gondolt, és azt kérdezte: - Hol van Mackó? - de közben már Nyuszi elugrált. Róbert Gida pedig hazament, és elképzelte, hogy Micimackó reggel hétkor elment sétálni az Erdőbe, felmászott egy fára, azután megint lemászott. De mi történt aztán? Ezt már nem tudta elképzelni Róbert Gida, azért hát újra eljött, végigsétált az Erdőn, hogy megtudja.

Mikor a kelepcéhez ért és lekukucskált, azt kellett látnia, hogy Micimackó és Malacka lent fekszenek a kelepce fenekén, és mindketten hortyognak.

- Hu-u-hu! - mondta Róbert Gida hangosan és hirtelen.

Malacka nagyot ugrott meglepetésében és aggodalmában, de Micimackó tovább aludt.

„Az Elefánt! - gondolta Malacka idegesen. - No most!” - Egy kicsit megköszörülte a torkát, hogy jól menjen a dúdolás. Aztán dúdolni kezdett egész vidáman. Azt mondta: - Tralala-tralala! - mintha éppen most jutott volna eszébe. De közben nem nézett föl, behúzta a fejét, mert megeshetik, hogy amennyiben egy ember fölfelé pislog, és meglát egy Nagyon Vad és Tüzes Elefántot, amint éppen lefelé kukucskál - megeshetik, hogy ilyenkor az ember elfelejti, hogy mit akart előbb mondani.

Róbert Gida pedig a Malacka hangján kezdett énekelni egy ilyen dúdoló szöveget: - Pam, pam, tramtadaram.

„Ez nem jó - gondolta Malacka aggodalmasan. - Azt kellett volna mondania még egyszer: Hu-u-hu! Legjobb lesz, ha eszébe juttatom.” Így hát vadul előmondta Elefántnak: - Hu-u-hu!

- Hogy kerültél ide, Malacka? - kérdezte Róbert Gida a tulajdon hangján.

„Ez borzasztó - gondolta Malacka. - Először a Malacka hangján beszélt, és most a Róbert Gida hangján. Úgy látszik, ki akar hozni a sodromból. Borzasztó ravasz Elefánt.” - S mivel most csakugyan kijött a sodrából, nagyon gyorsan és sipító hangon hadarni kezdte:

- Ez egy Micimackó számára készült kelepce, és én arra várok, hogy beleessen, hu-u-hu, erről van szó, és ezért megismétlem, hogy hu-u-hu!

- Micsoda? - csodálkozott Róbert Gida.

- Ez egy hu-u-hu kelepce! - kiáltott Malacka teljesen összezavarodva. - Éppen most ástam ki, és most várom a hu-u-hu-t, hogy jöjjön már, és essen ki belőle...

Nem lehet tudni, meddig folytatta volna Malacka ezt a bolond beszédet, mert Micimackó fölébredt, és határozottan és boldogan így szólt: mégis tizenöt. De rögtön meg is fordult, mert nagyon viszketett a háta, pont a közepén. És ahogy megfordult, meglátta Róbert Gidát.

- Hopp! - kiáltott örömmel.

- Szervusz, Micimackó! - mondta Róbert Gida.

Malacka most már felpillantott. Aztán gyorsan elfordult megint. És olyan ostobának és szeren­csétlennek érezte magát, hogy már el is határozta, hogy kivándorol, és hajósinasnak megy egy vitorlás hajóra, amikor hirtelen megpillantott valamit.

- Micimackó! - kiáltotta. - Valami van a hátadon.

- Mindjárt gondoltam - mondta Micimackó.

- Hiszen ez Kis! - mondta Malacka.

- Úgy? Hát itt bujkált?

- Róbert Gida, megtaláltam Kist! - ujjongott Malacka.

- Bravó, Malacka! - bólintott elismerően Róbert Gida.

Ezekre a bátorító szavakra Malacka megint boldog volt, s már le is tett a tervéről, hogy elmegy hajósinasnak. És mikor Róbert Gida kihúzta őket a veremből, mindhárman nagyon boldogok voltak.

Két nappal később Nyuszi találkozott az Erdőben Fülessel.

- Szervusz, Füles! - kiáltott. - Mit keressz?

- Természetesen Kist keresem - mondta Füles. - Lehetne annyi eszed, hogy tudhatnád.

- Hát még nem mondtam neked? - mondta Nyuszi. - Két nappal ezelőtt megtalálták Kist.

Pillanatnyi szünet állott be.

- Hahaha! - nevetett keserűen Füles - Hahaha! Vigasság és hejehuja és dínomdánom. Szót sem érdemel. Biztosan elfelejtették, hogy engem erről értesíteni kellett volna. Nem tesz semmit. Így is jó. Nagyon örülök. Nem is történhetett másképpen.