Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója

Fordította: Karinty Frigyes

Negyedik fejezet, 

amelyből kiderül, hogy a Tigrisek nem tudnak fára mászni

Egy napon Micimackó éppen gondolkodott, és arra gondolt, hogy elmegy és felkeresi Fülest, mert tegnap óta nem látta. Ahogy a fenyéren ballag és dúdol magában, egyszerre csak eszébe jutott, hogy Bagolyt meg tegnapelőtt óta nem látta, így hát illőbb, ha előbb a Pagony felé fordítja útját, és felkeresi Bagolyt, ha otthon tartózkodik.

Hát amint így dudorászva ballag, leér a folyó partjára, oda, ahol az átjárókövek vannak kirakva. Ahogy rálép a harmadik kőre, tűnődni kezd, mi van Kangával és Zsebibabával és Tigrissel, mert ezek együtt laktak az Erdő másik részében. Azt gondolta: „Régen nem láttam Zsebibabát, és ha ma se látogatom meg, holnapra még régebben nem láttam lesz.” Ezek után leült a folyó közepén, a harmadik kőre, és verset költött, azon tűnődve közben, ez milyen furcsán megy, magától szinte: 

Oly boldog volnék, mint az élet,
amikor jó a kedve,
miként Kanga s mint Zsebibaba
s most én, a Medve.
Feltéve, hogy bőrömbe férek,
vagyis hogy nem leszek kövérebb,
(s ugyan miért lennék kövérebb?)
bút, bajt feledve. 

Közben gyönyörűen sütött a nap, s a kő is, amin ült, úgy áttüzesedett, hogy Micimackó, a folyó közepén, már-már indulásra szánta el magát. Ekkor eszébe jutott Nyuszi.

„Nyuszi, Nyuszi - mondta magában Micimackó. - Nyuszival mindig szívesen csevegek. Olyan szánalmas dolgokat szokott beszélni. Szánalmas? Azt hiszem, érzelmesnek mondják inkább. De lehet, hogy szánalmasnak mondják. Annyi bizonyos, nem használ olyan hosszú szavakat, mint Bagoly például. Könnyű, rövid szavakat használ. Ilyeneket például: »Mikor ebédelünk?« Vagy ilyeneket: »Tessék, Micimackó?« Igazán legjobb, ha Nyuszit keresem fel.”

Ettől a következő versszak jutott eszébe: 

Mert kedvelem ékes beszédit,
mikor fecseg,
ilyenkor bájak zengedeznek
s kecsek.
Imádom én a daliás Nyuszit,
s a gúny hiába ostoroz és uszít,
adok neki, ha kell, cvikipuszit.
Csak úgy recseg. 

Alighogy ezt elénekelte, felállott a kőről, átsétált a folyón, és elsétált Nyusziék felé.

De alig tett pár lépést, így kezdett tűnődni:

„Igen ám, de tegyük fel, hogy Nyuszi nincs otthon. Vagy tegyük fel, hogy megint beszorulok a kijáróba, mint már egyszer megtörtént, mikor kiderült, hogy a bejáró befelé tágas, kifelé meg szűk. Én ugyan tudom, hogy ezúttal nem leszek kövérebb, de lehet, hogy az ajtó közben soványabb lett... Talán mégis jobb volna, ha...”

S miközben nyugat felé talpalt, folyton ilyeneket mondogatott magában, azzal leült, hogy gondolkozzon rajta. Egyszerre csak ott találta magát a tulajdon kunyhója ajtaja előtt. Tizenegy óra volt.

Ilyenkor az ember egy kis üdítésre gondol...

Fél órával később elindult oda, ahová eredetileg menni akart, Malackához. Ahogy ballag, törülgetve száját a mancsa külső felével, vidám kis dalt fütyörészett maga elé. Ilyenformát: 

Oly boldog volnék, mint az élet,
ha jönne most Malacka,
s boldog volnék, mint az illat,
ha nem jönne Malacka.
S a Lét akkor sem volna tán üres,
ha nem jönne Bagoly és Füles (vagy akárki),
otthon maradna most Bagoly s Füles (vagy akárki),
s akkor se volna tán hiba,
ha nem jönne Róbert Gida. 

Így leírva persze nem hangzik valami különösen, de ha meggondoljuk, hogy fél tizenkettőkor költötték, egy nagyon meleg nyári délelőtt, könnyen kijöhet a számításból, hogy Micimackó legszebb dalainak egyikét költötte ezúttal. El is énekelte magának néhányszor.

Malackát a háza előtt találta. Keskeny lyukat ásott éppen a földbe.

- Szervusz, Malacka! - mondta Micimackó.

- Szervusz, Micimackó! - mondta Malacka, és idegesen ugrott egyet meglepetésében. - Tudtam, hogy te vagy az.

- Én is - mondta Micimackó, és már szívesen nem mondta volna, de elkésett. - Hát mit ásunk, mit ásunk?

- Csak egyedül ások - mondta Malacka nyugtalanul, miután körülnézett. - Kukoricát ültetek, Micimackó, oly célból, hogy akkorára nőjön, mint a fenyőfa. Akkor majd kukoricaerdő nő a házam előtt, és nekem nem kell mérföldeket gyalogolnom. Érted?

- És ha nem terem meg?

- De megterem, mert Róbert Gida mondta, és ő csak tudja.

- Akkor jó - mondta Micimackó. - Én, is elültetek a házam előtt egy darab lépet, majd meglátod, milyen gyönyörű méhkas nő ki belőle.

Malacka ebben kételkedett.

- Csak egy darabot - magyarázta Micimackó -, nem ám sokat. Mert azt akarom, hogy csak egy egészen kicsi méhkas nőjön, nem ám valami nagy, amiben zümmögnek és duruzsolnak és fenyegetőznek a méhek. Azt nem szeretem.

Malacka megjegyezte, hogy az csakugyan kellemetlen.

- Egyébként, kedves Micimackó - tette hozzá -, érteni kell a módját ennek az ültetésnek. - Egy szem kukoricát dobott a lyukba, elföldelte, és ugrálni kezdett rajta.

- Én tudom - mondta Micimackó -, én tudom, mert nekem Róbert Gida adott pár tilupámhagymát, hogy ültessem el. Egy idő múlva sok tilupám lesz a házam előtt...

- Én azt hiszem, tulipánnak hívják - mondta Malacka csendesen, és tovább ugrált.

- Nem - mondta Micimackó -, ezeket tilupámnak hívják.

Mire Malacka befejezte az ugrálást, megtörölte homlokát a patájával, és azt mondta:

- Na, most mit csinálunk? - És Micimackó azt felelte:

- Most felkeressük Kangát és Zsebibabát és Tigrist. - És Malacka óvatosan azt felelte:

- I... igen, jó lesz. - Mert kicsit gyanús volt neki Tigris. Amiért olyan Ugrálós Nagy Állat, aki, ha azt mondja az embernek: „hogy vagy?”, olyan viszketős lesz a füle tőle, bár Kanga szereti őt, és „nagyon derék Tigrisnek” nevezi.

Így hát elindultak Kanga irányában. 

Ezen a reggelen Kangát anyai és háziasszonyi érzelmek kerítették hatalmába. Afféle Össze-Kell-Számolni-érzelmek voltak ezek, így például Zsebibaba mellényét, meg hogy hány darab szappan maradt a kamrában. El is küldte hazulról a gyerekeket, kétszersülttel Zsebibaba részére meg egy üveggel, csukamájolaj is kellett Tigrisnek. Ezeket felpakolták, és elmentek sétálni az Erdőbe. Szép idő volt.

Így ballagtak. Tigris arról mesélt Zsebibabának (mert Zsebibabát érdekelte), mi mindenfélét tudnak csinálni a Tigrisek.

- Tudnak például, izé... repülni? - kérdezte Zsebibaba.

- Hogyne - mondta Tigris. - A Tigrisek általában jó repülők. Bizony. Híres jó repülők.

- Például, izé... repülnek olyan jól, mint a Bagoly?

- Na hallod?! Hogyne! Csak nem akarnak repülni mindig.

- Miért nem akarnak?

- Tudom is én! Valahogy nincs kedvük hozzá.

Ezt Zsebibaba nem értette, ő úgy képzelte, aranyos dolog lehet repülni. De Tigris biztosította őt, hogy ezt nagyon nehéz elmagyarázni valakinek, aki nem Tigris személyesen.

- No és, izé... - mondta Zsebibaba kíváncsian - tudnak olyan messzire ugrani, mint Kanga?

- Hogyne! - bólintott Tigris. - Ha akarnak.

- Nagyon szeretek ugrálni - mondta Zsebibaba. - Versenyezzünk, ki ugrik messzebb. Jó?

- Biztosan én - mondta Tigris. - De majd máskor versenyezzünk, mert most elkésünk.

- Miről késünk el?

- Akármiről. Amit idejében el kell érnünk.

Nemsokára elérték a Hét Fenyőfákat.

- Én tudok ám úszni! - dicsekedett Zsebibaba. - Beestem a folyóba, és úsztam. Tudnak a Tigrisek úszni?

- Természetesen. A Tigrisek mindent tudnak.

- És hálót fonni és lyukat ásni és például fára mászni is tudnak olyan jól, mint Micimackó? - kérdezte Zsebibaba, és megállt a legmagasabb Fenyőfa alatt.

- Hát, tudod, fára mászni, azt tudnak a legjobban a Tigrisek - mondta Tigris. - Sokkal jobban, mint Micimackó.

- Például erre fel tudnának mászni?

- Mindig ekkorákra szoktak felmászni. Felmásznak vagy lemásznak estig.

- Igazán?

- Majd mindjárt megmutatom - mondta Tigris elszántan. - Még a hátamra is felülhetsz, onnan nézheted. - Mert Tigris e percben hirtelen úgy érezte, hogy mindama dolgok közül, amikről azt állította, hogy a Tigrisek értenek hozzá, a fára mászás egészen bizonyos.

- Uj-jé! Uj-jé! Jaj, Tigriském! - lelkendezett Zsebibaba izgatottan.

Így hát felült Tigris hátára, és megindultak.

Az első két méter után Tigris azt mondta magában boldogan: „Ennyire volnánk.”

És további két méter után így szólt:

- Na, ugye megmondtam, hogy a Tigrisek nagyszerűen tudnak fára mászni?!

Aztán azt mondta:

- Nem mintha az olyan könnyű volna.

És a következő két méter után azt mondta:

- Most aztán lefelé kell mászni. Visszafelé.

Aztán azt mondta:

- Ami nem olyan egyszerű.

Feltéve, hogy az ember...

...például zuhan.

Mely esetben sokkal...

...könnyebb...

Erre a szóra, hogy „könnyebb”, az ág, amire éppen rákapaszkodott, hirtelen eltört, és egy­szerre csak úgy érezte... mintha... legjobb volna... ha a fölötte levő ágat szépen elkapná... a két praclijával... meg az állával... kicsit rúgna magán egyet... és végre felkerült a felső ágra... Sebesen lélegzett, és arra gondolt, hogy mégis jobb lett volna ehelyett az úszásban való gyakorlottságát bemutatni.

Zsebibaba is felkapaszkodott, és leült melléje az ágra.

- Mondd, Tigris - kérdezte izgatottan -, fent vagyunk a tetején?

- Nem - mondta Tigris.

- Felkapaszkodunk a tetejére?

- Nem! - mondta határozottan Tigris.

- Kár - mondta Zsebibaba szomorúan. Aztán reménykedve hozzátette: - Remek volt, mikor úgy tettél, mintha most hanyatt-homlok lezuhannánk, és mégse zuhantunk. Nem csinálnád még egyszer?

- NEM! - mondta Tigris.

Zsebibaba hallgatott, de csak rövid ideig. Aztán azt mondta:

- Ne együk meg az elemózsiát, Tigris? - És Tigris ebben már benne volt; azt mondta:

- De igen, hol az elemózsia? - Mire Zsebibaba azt mondta:

- Lent, a fa alatt. Mire Tigris azt mondta:

- Azt gondolom, nem kell elsietni azt az evést.

És nem siették el.

Közben Micimackó és Malacka megérkeztek. Micimackó éneklő hangon közölte Malackával, hogy nem kell neki elhízni, és Malacka azon tűnődött, mennyi idő alatt nő ki a földből a kukoricaszem.

- Nézd csak, Micimackó - mondta Malacka. - Az egyik Fenyőfán van valami.

- Úgy van - erősítette meg Micimackó -, valami Állatféle.

Malacka mindenesetre megfogta Micimackó karját, arra az esetre, ha Micimackó megijedne.

- Olyan... olyan Tüzes Állat?... - mondta kicsit vacogva, és másfelé fordult.

Micimackó bólintott.

- Azt hiszem, Január - mondta.

- Az egy hónap.

- De állat is.

- Mit csinálnak a Januárok? - kérdezte Malacka aggodalmasan, s titokban remélte, hogy nem csinálják azt.

- Elrejtőznek az ágak közt, és hirtelen rád ugranak, mialatt elmész a fa alatt - magyarázta Micimackó. - Róbert Gidától hallottam.

- Talán menjünk el a fa alól - mondta Malacka hirtelen, aztán elszégyellte magát, és gyorsan hozzátette: - Tudod, csak azért mondom, mert esetleg... izé... nagyon megütné magát az a Január, mikor ránk akarna ugrani.

- Sohase ütik meg magukat - mondta Micimackó. - Nagyon jól ugranak.

Malacka arra gondolt, hogy egy ilyen Jó Ugró alatt állni a fa tövében nagy tévedés volna, ugyanakkor az is eszébe jutott, hogy valamit otthon felejtett, amiért gyorsan haza kellene szaladni. Ekkor a Január megszólalt a fa tetején.

- Segítség! - kiáltotta.

- Mindig így szokták a Januárok - mondta Micimackó izgatottan. - Azt kiabálják: „Segítség!” - és ha felnézel a fára, a fejedre ugranak.

- Én nem néztem fel - mondta Malacka hangosan, hogy a Január is meghallhassa.

Egy izgatott hang Január mellett ezt sivította:

- Micimackó! Malacka! Micimackó! Malacka!

Malacka úgy érezte egyszerre, hogy a délelőtt sokkal kellemesebb és enyhébb, mint ahogy előbb gondolta. Olyan langyos és verőfényes...

- Micimackó! - kiáltott. - Én azt hiszem, ezek Tigris és Zsebibaba.

- Úgy is van - mondta Micimackó. - Én már azt hittem, hogy egy Január, és mellette egy másik Január. Esetleg Február.

- Hé, Zsebibaba! - kiáltott Malacka bátran. - Mit csináltok ott?

- Nem tudunk lejutni! - kiáltott Zsebibaba. - Ugye, milyen érdekes? Micimackó, mit szólsz hozzá, milyen érdekes?! Most mi ketten itt élünk a fán, mint Bagoly, és most örökké itt is maradunk. Én innen látom ám Malacka házikóját. Malacka, mit szólsz hozzá, milyen érdekes, látom a házikódat innen! Ugye, milyen magasan vagyunk?! Ugye, Bagoly nem lakik ilyen magasan, ugye?

- Hogy kerültetek fel, Zsebibaba? - kérdezte Malacka.

- Tigris hátán. Csak én. Tigris nem a saját hátán jött fel. És a Tigrisek nem mernek lefelé mászni, ugye érdekes, mert a farkuk útban van nekik, csak felfelé mászni, és Tigris ezt elfelejtette, mikor megindultunk, és csak most jutott eszébe. Ugye érdekes? Így hát örökké itt maradunk, hacsak nem mászunk magasabbra. Mit gondolsz, Tigris? Ó, kérlek, Malacka, Tigris azt mondja, ha magasabbra kapaszkodnánk, nem látnánk olyan jól a házikódat, mint innen, legjobb, ha itt maradunk. Ugye, érdekes?

- Malacka! - mondta Micimackó ünnepélyesen. - Mit tegyünk? - És közben rágcsálni kezdte a Tigris bepakolt félbevágott zsemlyéjét.

- Töltve van? - kérdezte Malacka.

Micimackó bólintott.

- Hát... nem mászhatnánk utánuk?

- Arról lehetne szó - mondta Micimackó. - Felmászhatnék, és a hátamon lehozhatnám Zsebibabát. De Tigrist nem tudnám lehozni. Valami egyebet kell kimódolnunk.

És mélyen elgondolkozva rágicsálni kezdte Zsebibaba félbevágott zsemlyéjét is.

Nem lehet tudni, kimódolt-e valamit, miközben végére járt a zsemlyéknek - de erre nem is került a sor, mert egyszerre csak zörrent a bozót, és Róbert Gida és Füles megjelentek a színen.

- Nem csodálkoznék - mondta Füles -, nem csodálkoznék, ha jégesőt kapnánk. Jégesőt és villámlást és mennydörgést. Csak azért, mert olyan szép idő van. Ahogy gondolod különben. Szót sem érdemel. Minthogy olyan verőfényes kis időcske van.

- Nini, Micimackó! - mondta Róbert Gida. - Szervusz, Micimackó!

- Á, Róbert Gida! - örvendett Malacka. - Ő majd megmondja, mi itt a teendő.

Odasiettek hozzá.

- Drága Róbert Gida! - kiáltotta Micimackó.

- És Füles! - mondta Füles.

- Tigris és Zsebibaba fennakadtak a Hét Fenyőfákon, és nem tudnak lejönni.

- Éppen azt javasoltam - mondta Malacka -, hogy kérdezzük meg Róbert Gidát.

- És Fülest...

- És hogy ő majd meg fogja mondani.

Róbert Gida felnézett a fára, ott látta Tigrist és Zsebibabát. Összehúzta a homlokát, és úgy tett, mint aki gondolkodik.

- Azon tűnődöm - mondta Malacka nagyon komolyan -, hogy amennyiben Füles ott állana a fa tövében, és Micimackó ott állana Füles hátán, és én ott állanék a Micimackó vállán...

- Úgy van, és ha Füles háta leszakadna, volna min nevetni - jegyezte meg Füles. - Hahaha! Hejjehujja! Nagyon mulatságos lenne, de nem segítene barátainkon.

- Jó, jó - mondta Malacka szelíden. - Hiszen csak úgy gondoltam.

- Beszakadna a hátad? - kérdezte Micimackó csodálkozva.

- Nem szakadna be, Micimackó - mondta Füles -, de nagyon mulatságos volna, ha beszakad­na.

- Az más - mondta Micimackó, és mindnyájan tovább gondolkodtak.

- Van egy ötletem! - mondta Róbert Gida hirtelen.

- Ide figyelj, Malacka - mondta erre Füles -, figyelj csak, és meg fogod tudni, mi a teendő.

- Levetem a zubbonyomat, és mind a négyen tartani fogjuk az egyik sarkát, és akkor Tigris és Zsebibaba beleugorhatnak. A zubbony kicsit ugrálni fog velünk, egészen lágyan, kicsikét, és nem lesz semmi bajuk.

- Úgy van - mondta Füles. - Nekik nem lesz semmi bajuk. Jól jegyezd meg, Malacka, amit mondtam. Nekik nem lesz semmi bajuk.

De Malacka nem figyelt oda, úgy örült, hogy láthatja Róbert Gidát ingujjban. Csak egyszer látta így, mikor még fiatalabb volt, és egy este fél órával korábban kellett lefeküdnie - azóta sokszor gondolt rá, jól megnézte-e Róbert Gidát ingujjban. De Róbert Gida frissen levetette a zubbonyát, és Malacka most már odafigyelt Fülesre, boldogan, és mosolyogva megfogta a zubbony rá eső sarkát Füles mellett, aki odasúgott neki:

- Én nem mondom, hogy most éppen baleset történhetik. Mert különös dolog ezekkel a balesetekkel. Soha még nem történt meg, hogy mielőtt a baleset megtörtént volna, valami baj történt volna. Csak éppen akkor.

Mikor Zsebibaba megtudta, mit határoztak, egész izgatott lett, és kiabálni kezdett:

- Tigriském! Tigriském! Ugrani fogunk, jaj de érdekes! Majd nézd meg, hogy tudok ugrani! Mintha repülnék, bizony! Majd nézd meg, Tigriském! Mondd, tudnak a Tigrisek ugrani? - S már sivalkodott is: - Jövök, Róbert Gida! - S már ugrott is - egyenesen a zubbony kellős közepébe. Olyan gyorsan és szelesen ugrott, hogy a zubbony csaknem olyan magasra feldobta megint, mint ahonnan ugrott. Megint leesett. - Hohó! - mondta. - Jaj de érdekes! - mondta. - Jé! - mondta, és végre sok ugrálás után megállt.

- Remek volt! - mondta, miközben letették őt a földre. - Ugorj, Tigris! - kezdte el rögtön a biztatást. - Ugorj, egész könnyű.

De Tigris az ágba kapaszkodott, és azt mondta magában: „Könnyű bizony olyan ugró állatok­nak, mint a kangafélék, de nem olyan egyszerű olyan úszó állatféléknek, mint a Tigrisek.” S látta magát, amint a hullámok lágyan ringatják, és lágyan lefektetik egy gyönyörű sziget partjára. „Ez igen - gondolta vágyakozva -, az ilyen élet, nem mondom - ez Tigrisnek való élet lenne.”

- No, ugorj már! - mondta Róbert Gida. - Nem lesz semmi baj.

- Mindjárt, egy pillanatot kérek - mondta Tigris idegesen. - Valami beleesett a szemembe. - És dörgölte a szemét.

- Ugorj már, olyan könnyű! - sivalkodott Zsebibaba.

A következő pillanatban Tigris megtudta, milyen könnyű.

- Bu... u!... - üvöltött, amint a fa dereka elrepült mellette.

- Vigyázzatok! - mondta Róbert Gida a többieknek.

Bumm, recsegés-ropogás! - mintha valami megrepedt volna, s a következő pillanatban az egész társaság ott hevert szétszórva a mezőn.

Róbert Gida és Micimackó és Malacka szedték össze magukat először. Feltámogatták Tigrist, aztán a többieket. Legalul feküdt Füles.

- Jaj Füleském! - mondta Róbert Gida sajnálkozva. - Csak nem ütötted meg magad? - És aggódva leporolta és megtapogatta és lábra segítette.

Füles hosszú ideig egy szót se szólt. Aztán csak ennyit mondott:

- Hol van Tigris?

Tigris ott volt, nagyon virgoncnak és erősnek és ugrálósnak érezte magát.

- Igen - mondta Róbert Gida. - Itt van. Semmi baja.

- Hát - mondta Füles eltűnődve - kérlek, fejezd ki neki köszönetemet. Helyettem. Nem tesz semmit.