Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója

Fordította: Karinty Frigyes

Ötödik fejezet, 

amelyben Nyuszinak mozgalmas napja kerekedik, azonkívül
azt is megtudjuk, mivel tölti Róbert Gida reggeli sétáit

Mozgalmas és elfoglalt napja volt Nyuszinak ez a nap. Már reggel úgy ébredt, hogy nagyon fontosnak érezte magát, és mintha egyenesen tőle függene valami. Olyan nap volt, amikor Szervezni kell valamit, vagy Levelet kell írni Nyuszi s. k. aláírással, vagy megmondani, kimondani a véleményét valamiről, amiben mindenki élénken helyesel. Olyan nap volt, amikor az ember sürgősen elszalad Micimackóhoz, és azt mondja neki: „Jó, ebben meg­egyezünk, megmondom Malackának is” - és Malackának azt mondja: „Micimackó szerint ugyanis” - de esetleg nem is Micimackónak szól először, hanem Bagolynak. Olyan Intézkedő és Utasító nap volt, amikor mindenki azt feleli: „Igenis, Nyuszi”, és „Rendben van, Nyuszi”. Sajnos mostanában egy másik állat is lakott ott, az az Ugribugri Tigris - ez meg olyan volt, hogy mindig másfelé ugrott, mint amerre mutatták neki az utat, és rendesen eltűnt szem elől, ha az ember megérkezett, és büszkén azt mondta: „Na, itt volnánk.” - Nem, mégse Kanga - mondta Nyuszi eltűnődve, a nap felé kunkorítva pofaszakállát, és hogy biztos legyen a dolgában, megfordult, és ellenkező irányba indult el, a Róbert Gida házikója felé.

„Mindezt összevetve - morfondírozott magában, sőt Magában -, Róbert Gida is Tőlem függ. Miután ő nagyon szereti Micimackót és Malackát és Fülest, és én is szeretem őket, de valljuk be, ezeknek nagyon kevés a vágott dohányuk a fejükbe, benne. És Bagolyt nagyon tiszteli Róbert Gida, muszáj is tisztelni olyasvalakit, aki tökéletesen ki tudja betűzni az ilyen nehéz szót például, hogy: elengedhetetlen. Lehet, hogy nem is betűzi helyesen, de nem az a fontos. Vannak esetek, amikor nem elengedhetetlen, és ilyenkor nem számít. Mármost Kanga odavan Zsebibabáért, de viszont Zsebibaba nagyon kiskorú, a Tigris pedig folyton ugrál, az se tud segíteni. Így nem marad más Rajtam kívül, ha meggondoljuk. Meglátogatom és megtudom, mit kell tennem, aztán megteszem érte. Ma olyan nap van, hogy megteszem.”

Boldogan ugrált tovább, leért a folyóhoz azon a ponton, ahol a Rokonai és Üzletfelei éltek. Mintha a szokottnál is többen lettek volna ma. S miután odabólintott egy zöld békának, akivel nem ért rá kezet szorítani, s miután fontosan és elfoglaltan odaszólt másoknak: „ó, jó reggelt, jó reggelt!” - s a kisebbekhez is volt egy barátságos és elnéző szava, „aha, hát itt vagytok” vagy efféle, könnyedén billegette a mellső lábát a válla fölött, és továbbsietett. Nagy izgalom és olyan izés nem tudom micsoda támadt a nyomában. A darazsak, beleszámítva Zümmögő Henriket is, azonnal szerteröppentek a fenyér irányában, fontosan röpködtek és mászkáltak fölfelé a fák derekán, igyekezvén elérni a csúcsot, mielőtt megtörténik, aminek történnie kell, hogy utóbb jól láthassák az egészet.

Nyuszi a fenyér szélére sietett, és fontosabbnak érezte magát, mint valaha. Nemsokára elérte a fát, amelyben Róbert Gida lakott. Kopogott az ajtón, kiáltott is egyszer-kétszer, aztán vissza­húzódott, lábát pontosan fenn tartotta, napellenzőül. Felfelé is makkantott néhányat, az ágak irányában: „Hé!” - mondta, és „Jó, jó!” - mondta, és azt is mondta: „Én vagyok az, Nyuszi!” - de semmi se történt. Megállt és hallgatódzott, de az egész Erdő állt és hallgatódzott vele együtt. Olyan magányosan és csöndesen feküdt minden az aranyos verőfényben, alig lehetett észrevenni, hogy valahol, sok kilométer magasban egy csalogány trillázik.

- Kellemetlen - mondta Nyuszi. - Úgy látszik, nincs itthon.

A zöld ajtóhoz lépett, hogy megbizonyosodjék. Elfordult, látván, hogy az egész délelőttje el van rontva, amikor papírszeletkét pillantott meg a földön. Gombostű is volt benne, ez arra vallott, hogy az ajtóra volt erősítve a papírszelet.

- Ha! - mondta Nyuszi, és megint felvillanyozódott. - Íme, sürgős üzenet!

Ez állt a cédulán: 

ELMENTEM
MINGYÁR GYÜVÖK
DÓGOMVAN
R. G. 

- Ah! - mondta Nyuszi. - Ezt azonnal közölnöm kell a többiekkel. - És fontosan elsietett.

Legközelebb volt Bagoly lakása, a Százholdas Pagony közepén. Odaért, előbb kopogott, aztán csöngetett és kopogott, és Bagoly feje megjelent, és így szólt:

- Távozz, idegen, el vagyok merülve gondolataimba. Ó, te vagy az, Nyuszi? - mint ahogy rendesen kezdeni szokta.

- Bagoly - mondta Nyuszi kurtán -, nézd, nekem meg neked van sütnivalónk. A többieknek - nincs, tudod. Ha előfordul valami az Erdőben, amin gondolkodni kell - és te tudod, mit értek alatta, ha azt mondom, gondolkodni -, más nem akad erre a célra, csak mi ketten.

- Kétségkívül - mondta Bagoly.

- Olvasd ezt el.

Bagoly átvette a cédulát, és sokáig tanulmányozta. Kicsit ideges volt. Ugyanis nagyszerűen ki tudta betűzni a saját nevét s még azt is, hogy „elengedhetetlen”, és általában egész kényelme­sen tudott olvasni, feltéve, hogy nem kandikálnak közben a vállán keresztül, és nem mondják folyton: „Na? Na?”

- Na? - mondta Nyuszi.

- Hát igen - mondta Bagoly rendkívül bölcsen és elgondolkodva. - Látom, miről van szó. Kétségkívül.

- Na?

- Vitán fölül - mondta Bagoly. - A leghatározottabban - mondta. Aztán kis szünet után hozzá­tette: - Ha nem jöttél volna hozzám, én kerestelek volna fel.

- Miért? - kérdezte Nyuszi.

- Ugyanezért - mondta Bagoly abban a reményben, hogy majd csak a segítségére jönnek.

- Tegnap reggel - mondta Nyuszi ünnepélyesen - meglátogattam Róbert Gidát. Nem találtam otthon. Papírszelet volt az ajtajára szúrva, gombostűvel.

- Ez?

- Egy másik. De az értelme ugyanez volt. Nagyon különös.

- Meglepő - mondta Bagoly. Még egyszer megnézte a cédulát. Egy pillanatra átvillant rajta, hogy Róbert Gidával történt valami.

- No és mit tettél?

- Semmit.

- Ez volt a leghelyesebb - jegyezte meg Bagoly bölcsen.

- Nos? - kérdezte Nyuszi. Bagoly előre sejtette, hogy ezt fogja kérdezni.

- Kétségkívül - mondta Bagoly.

Percekig nem jutott semmi az eszébe, aztán hirtelen ötlettel így szólt:

- Mondd csak, Nyuszi, a szöveg első változatát. De pontosan betűről betűre. Ez most nagyon fontos. Minden ettől függ. Az első változatot, pontosan. Betűről betűre.

- Ugyanaz volt, mint ma.

Bagoly tűnődve nézett rá, és arra gondolt egy pillanatig, nem volna-e legegyszerűbb, ha szépen lelökné Nyuszit az ágról. De aztán eszébe jutott, hogy ezt később is megteheti. Így hát még egy kísérletet tett, hogy megtudja, vajon miről beszélgetnek ők ketten.

- Pontosan kérném a szöveget - mondotta még egyszer.

- Ennyi volt: „Elmentem. Dógomvan.” Ugyanúgy, mint ma.

Bagoly megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Na látod - mondta. - Most legalább tudjuk, mihez tartsuk magunkat.

- Igen ám, de hol van Róbert Gida? Ez a nagy kérdés.

Bagoly még egyszer megnézte a cédulát. Mert úgy tűnt neki, nem is lehet rajta más, és hogy ő ezt már előbb is tudta.

- Nyilvánvaló, mi történt, kedves Nyuszi - mondta aztán. - Róbert Gida elment hazulról ezzel a Dógomvannal vagy Van Dógommal, ami mindegy, dán, illetve holland származású egyénről lévén szó. Együtt mentek el, közös célzatú tevékenység szempontjából. Nem láttad az Erdő­ben, az utóbbi napokban Van Dógomot?

- Nem tudom - mondta Nyuszi kis habozás után. - Azért jöttem, hogy megbeszéljük. Hogy festenek az ilyen Van Dógomok?

- Hát kérlek - mondta Bagoly vontatottan -, van köztük olyan... pettyes... és van olyan... inkább növényszerű...

- Vagy inkább - tette hozzá - olyan, mint...

- Természetesen - tette hozzá - minden attól függ, hogy...

- Végre is - fejezte be -, ami a ténymegállapítást illeti, bizonyos tekintetben izé... nem tudom, hogy hat külső látszatra - vallotta be őszintén.

- Köszönöm - mondta Nyuszi, és elsietett, hogy Micimackóval beszéljen.

Nem messze jutott, mikor zajt hallott. Megállt és fülelt. Ez volt a zaj: 

NESZEK
ÍRTA: MICIMACKÓ 

A Pillangó csak röpdös és dalol,
s a kegyetlen Tél is haldokol.
A Kökörcsin bujkál valahol
                   a Földből. 

A Báránykák is oly búsan bégenek,
a Végek is zörögve végenek,
s az Ibolyák epedve kéklenek
                   a Zöldből. 

A sok Méhecske zümmög és dönög,
szárnyait zizegve láthatják Önök.
A Nyárról sok dalt cincog és pönög
                   a lantom. 

Tehénszívek közt bőgés a kapocs,
Gerlice búg, szürcsög, csobog a locs.
Zümmögve verset költ a Medvebocs
                   Galambom. 

Bizony Tavasz lesz, hirdetik a fák,
saját szagától mámoros a Mák,
és egyre csenget a Harangvirág,
                   és énekel. 

Haris harsog, és hangja csupa báj,
papás hangon dörmög a Papagáj,
Mackó kicsiny szíve repesve fáj,
                   És szárnyra kel. 

- Hé, Micimackó! - kiáltotta Nyuszi.

- Szervusz, Nyuszi! - mondta Micimackó álmatagon.

- Te szerezted a fenti költeményt?

- No igen - mondta Micimackó. - Tudom, nem sok ész kell hozzá - tette hozzá szerényen -, hiszen neked nem kell magyaráznom, Nyuszi. De néha úgy rám jön.

- Értem - mondta Nyuszi egy kis lenézéssel, és arra gondolt, hogy őrá bizony sose jönnek csak úgy a dolgok - ő szokott rámenni a dolgokra.

- Igaz csak - mondta Micimackó gyorsan. - Az imént láttam Tigrist.

- Az nem jó.

- Nem. Gondoltam is, hogy nem jó.

- És Malackát láttad?

- Láttam. De gondolom, egyik se jó - tette hozzá engedékenyen.

- Az a kérdés, nem látott-e valamit Malacka.

- De igen. Engem látott ugyanakkor - mondta Micimackó.

Nyuszi leült a földre Micimackó mellé, de miután így sokkal kevésbé érezte fontosságát, gyorsan felállt megint.

- Arról van szó - mondta titokzatosan és fontosan -, arról van szó, vajon milyen elintéznivalói lehetnek Róbert Gidának mostanában reggelenként?

- Mire gondolsz?

- Nem láttad őt az utóbbi időben, reggelenkint, egyedül, vagy Valakivel? Úgy értem, most­anában.

- De igen - mondta Micimackó. - Tegnap például együtt reggeliztünk. A Fenyőfák alatt. Kosarat is hoztam magammal, egy egész kis kosárkát. Egy egész kicsike szerény méretű kis kosarat, egy olyan rendes, inkább kicsiféle alakú kosarat, telve...

- Igen, igen - mondta Nyuszi türelmetlenül -, de aztán? Úgy tizenegy és tizenkettő között nem láttad - egyedül vagy Valakivel?

- Tizenegy-tizenkettő - gondolkodott Micimackó. - Tudod, fél tizenkettőkor haza szoktam menni. Egy-két elintéznivalóm akad ilyentájban rendesen.

- Negyed tizenkettőkor? - sürgette Nyuszi.

- Hát...

- Vagy fél tizenkettőkor?

- No igen - mondta Micimackó sarokba szorítva.

Némi töprengés után ráeszmélt, hogy fél tizenkettő után bizony nem látta Róbert Gidát. Délután igen, este is. Reggeli előtt igen, és reggeli után szintén. Akkor azt mondja: „Viszont­látásra, Micimackó!” - és elmegy.

- De hová? - kérdezte Nyuszi. - Ez a bökkenő.

- Talán meg kell látogatnia valakit.

- De kit? - kérdezte Nyuszi.

- Én is éppen ezt akartam kérdezni - mondta Micimackó. - Lehet, hogy... lehet, hogy... egy izét...

- Nem egy dán vagy holland származású állatot vagy növényt... aki olyan pettyes... esetleg növényszerű?

- Bizony - mondta Micimackó. - Valami effélét.

Komolyan néztek egymásra.

- Attól tartok, nem tudsz ebben segítségemre lenni - mondta Nyuszi.

- Nem - mondta Micimackó. - De majd megpróbálom - tette hozzá buzgón.

Nyuszi megköszönte, és azt mondta, hogy most felkeresi Fülest ebben az ügyben, és Mici­mackó, ha óhajtja, vele tarthat. De Micimackó, aki úgy érezte, hogy újabb versszak közeledik lelkében, azt mondta, hogy neki meg kell várnia Malackát. - Isten veled, Nyuszi. - És Nyuszi elment.

Mégis úgy esett, hogy Nyuszi előbb találkozott Malackával. Malacka korán kelt fel ma reggel, elment ibolyát szedni. Összeszedte, csokorba rakta és hazavitte, és betette a csokrot edénybe. És akkor az jutott eszébe, hogy Füles számára még soha nem szedett ibolyát senki csokorba és edénybe, és arra is gondolt, milyen szomorú sorsa lehet egy olyan Állatnak, akinek még nem szedett senki ibolyát. Így hát gyorsan elszaladt megint hazulról, és folyton ezt mondogatta magában: „Füles” - és ezt „Ibolya”, aztán megfordítva: „Ibolya, Füles”, hogy el ne felejtse, hogy ezek összetartoznak. Szedett megint egy csokorravalót, és ezt szagolgatta, miközben bandukolt. És nagyon boldog volt, és eljutott arra a helyre, ahol Füles lakott.

- Ó, Füles! - mondta Malacka kicsit kiesve szerepéből, mert, Füles éppen el volt foglalva.

Füles felemelte egyik lábát, és integetett, hogy menjen most.

- Majd holnap - mondta. - Vagy holnapután.

Malacka közelebb jött, hogy megnézze, miről van szó. Füles előtt három pálcika hevert a földön, azt tanulmányozta. Két pálcika összeért a végén, de csak az egyik végén, és a harmadik keresztbe volt fektetve. Malacka arra gondolt, hogy ez talán valami kelepce vagy efféle.

- Ó, Füles! - mondta Malacka. - Azért jöttem...

- Ez Malacka? - kérdezte Füles, anélkül hogy felpillantott volna pálcikáiról.

- Igen, Füles. És azért jöttem...

- Tudod-e, mi ez itten?

- Nem tudom.

- Ez egy A betű.

- Igenis? - Ó, Füles...

- Nem Ó - mondta Füles komolyan. - Nem Ó, hanem A. Talán rosszul hallottad, vagy azt hiszed, műveltebb vagy, mint Róbert Gida?

- Igen - mondta Malacka, aztán gyorsan hozzátette: - Nem, dehogy. - És közelebb jött.

- Róbert Gida azt mondta, hogy ez egy A betű, és ez csakugyan A betű. Legalábbis amíg valaki rá nem tapos - tette hozzá Füles komoran.

Malacka gyorsan hátraugrott, és megszagolta az ibolyacsokrot.

- Tudod-e, Malacka, mit jelent az A betű?

- Nem tudom, Füles.

- Az A betű tanulást jelent, és Műveltséget jelent és minden egyebet, amit te és Micimackó soha nem fogtok elérni. Ezt jelenti az A betű.

- Ó - mondta Malacka, és gyorsan hozzátette: - Úgy értem, hát ezt jelenti.

- Én mondom neked. A népek csak úgy jönnek-mennek az Erdőben, és azt mondják: „Ez csak Füles volt, nem számít.” És járkálnak jobbra-balra, és azt mondják: „hahaha, hejjehujja!” De az A betűről nem tudnak semmit. Nem, nem. Nekik ez csak három pálcika a földön. De a Műveltek számára - és ezt jól jegyezze meg, kis Malacka -, akiket nem kell összetéveszteni Micimackóval és Malackával, ez egy nagy és diadalmas A betű. Feltéve, ha nem jön valaki, hogy egyszerűen szétfújja az egészet.

- Nini - mondta gyorsan, és felderült -, itt jön Nyuszi. Jó reggelt, Nyuszi!

Nyuszi nagyon fontosan jött, csak úgy odabiccentett Malacka felé, aztán, kissé orrhangon, azt mondta:

- Lám, lám, Füles - olyasvalaki modorában, aki rögtön azt is hozzáteszi majd: Hát jó reggelt, jó reggelt!

- Csak meg akartalak kérdezni, Füles. Csak azt akartam kérdezni, Füles, nem tudod véletlenül, mivel tölti Róbert Gida reggeli óráit mostanában?

- Mit gondolsz, mi ez itt, amit tanulmányozok? - mondta Füles.

- Három pálcika - mondta azonnal Nyuszi.

- Látod, ugye - mondta Füles Malackának. Aztán Nyuszihoz fordult. - Most majd felelek a kérdésedre - mondta ünnepélyesen.

- Köszönöm előre - mondta Nyuszi.

- Hogy mivel tölti Róbert Gida reggeli óráit mostanában? Hát tanul. Műveltséget szerez. Tudományt szed magába - azt hiszem, ez a helyes kifejezés. A magam szerény eszközeivel én is ezt teszem - ha szabad használnom a kifejezést. Azt teszem, amit ő. Ez itten például...

- Egy A betű - mondta Nyuszi. - De nem valami tökéletes. Most megyek, és megviszem a jó hírt a többieknek.

Füles megnézte pálcikáit, és aztán Malackára nézett.

- Mit mondott Nyuszi, hogy mi ez? - kérdezte.

- Azt mondta, A betű - mondta Malacka.

- Te mondtad meg neki?

- Nem, Füles, igazán, én nem mondtam meg. Biztosan tudta már magától.

- Tudta? Azt hiszed, az A betű olyan dolog, amit Nyuszi is tudhat?

- Bizony, Füles, Nyuszi nagyon okos és ravasz.

- Ravasz! - kiáltotta Füles, és egyik patájával haragosan rátaposott a három pálcikára. - Műveltség! - tette hozzá keserűen, és már hat pálcika volt előtte, csak félakkorák. - Tanulni! - kiáltott, és a levegőbe rúgta a tizenkét pálcikát. - Ha Nyuszi is megtanulhatja! Hahaha!

- Én azt gondolom - mondta Malacka zavartan.

- Ne gondolj semmit - mondta Füles.

- Én csak azt gondoltam... - mondta Malacka - hogy az ibolyák nagyon kedvesek...

Ezzel letette a csokrot Füles elé a földre, és gyorsan elszaladt.

Másnap a következő cédula állt Róbert Gida ajtaján: 

MINGYÁR GYÖVÖK
DÓGOM VAN
R. G. 

És ezért tudja már minden állat az Erdőben - kivéve természetesen a pettyes és növény nevű dán vagy holland származású Van Dógom urat -, mivel tölti Róbert Gida mostanában a reggeli óráit.