Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója

Fordította: Karinty Frigyes

Hatodik fejezet, 

amelyben Micimackó új játékot talál ki, és ebben Füles is részt vesz

Mire az Erdő alá ért, jókorára megnőtt a patak. Majdnem folyó lett belőle. Na és az ekkorára megdagadt Patak már nem ugrál és csörgedezik, mint egy patak, mert akkor még fiatal és kicsi. Így mint folyó szép méltóságosan hömpölyög. Tudja, hová ér, mondja is magának: „Sietni, azt nem muszáj. Egyszer úgyis odaérünk.” Ám csatlakozott hozzá sok patakocska az Erdőben; ezeknek sietős volt. „Gyerünk, gyerünk! Nézzük csak, mi van ott! Még elkésünk, csirr, csurr!”

Volt egy ösvény; beillett kisebbfajta útnak is. Ez kívülről jött az Erdőbe, mielőtt beért, át kellett kanyarognia a folyón. Fahíd volt ott, ahol átjött, az is majdnem olyan széles volt, mint egy út, fakerítés mind a két oldalán. Róbert Gidának pont a kerítés tetejét érte az álla, ha kicsit kapaszkodott. Jobb volt rajta állni, keresztülhajolni és belenézni a folyóba, alatta siklott a víz. Micimackónak a kerítés aljába ért csak az álla, de így is jó volt, azért áthajtotta a fejét... Malacka meg már csakis innen alulról láthatta a folyót, mert ő olyan kicsi, hogy a legalsó fokot se éri el. Ott ültek hát, és nézték a folyót, a folyó gyött, lassan, mert nem volt neki sietős, úgyis odaért, ahová kellett.

Valamelyik nap Micimackó lesétált a híd felé. Verset akart írni a tobozokról, mert ott feküdtek körülötte, és nótás kedvében volt. Felvett egyet, azt mondja magának, míg jól megnézi: - Jó dolog; ha volna hozzá egy rímem, akkor könnyen menne. - Csakhogy nem talált rímet. Ennyi ötlött csak az eszébe: 

Jaj, de csuda egy fenyő,
titokzatos fajta.
Bagoly szerint az övé,
s a Kanga ül rajta. 

„Értelme, az nincs - gondolja Micimackó -, mert a Kanga nem ül a fán. Sajnos.”

Leért a folyóhoz, de mert nem nézett se jobbra, se balra, beleakadt valamibe. A fenyőtoboz kirepült a kezéből, bele a folyóba.

- Ördög rúgjon meg! - mondta Micimackó, ahogy a toboz szép lassan úszott lefelé a folyóban. Visszament, másikat kell hozni, de olyat, akire kijön a rím. Á, inkább marad, és nézi a folyót. Úgyis olyan csöndes, nyugodt nap van ma. Lefeküdt, és úgy érezte, ő is lassan úszik a folyóval, és mintha a fenyőtoboz vele úszna.

„Hát ez is furcsa - gondolta Micimackó -, hogy lehet az? Hisz a másik oldalon ejtettem bele, és tessék, ezen az oldalon bújik elő! Vajon mindig így csinálják ezek?” Már ment is vissza új fenyőtobozokért.

Csakugyan fordítva jöttek vissza. Pedig sokáig próbálgatta. Egyszerre dobott be kettőt, és áthajolt a hídon, hogy nézze, melyik ér ki gyorsabban. Hát az egyik gyorsabban ért ki. De mert mind a kettő egyforma nagy volt, nem tudhatta, az volt-e az első, amelyiknek győztesnek kellett volna lenni. Most egy nagyot és egy kicsit dobott bele, hát a nagyobbik volt az első, de ez természetes, a kicsi az utolsó volt, az is természetes... Lám, kétszer nyert; mire haza­mehetett uzsonnázni, nyert már harminchatot, de elvesztett huszonnyolcat, ami annyit jelent... na persze, vonjatok csak le huszonnyolcat harminchatból! Akkor hogy állunk?

Így kezdődött ez a játék, a Micimackó-Vízipóló. Micimackó találta ki, gyakran játszották ő meg a barátai, lenn az erdőszélen. Igaz, hogy nem volt mindig elég fenyőtoboz kéznél, akkor botokkal játszották. Ezekkel könnyebben is lehetett, mert jobban lehetett őket látni.

Valamelyik nap Micimackó, Malacka, Nyuszi és Zsebibaba együtt játszották a Micimackó-Vízipólót. Bedobálták a botocskákat a folyóba, és mire Nyuszi kimondta: „Gyerünk!” - átrohantak a híd másik felére, és valamennyien áthajoltak a korlát alsó felén, lesték, kinek a botja jön ki leghamarabb. Csakhogy lassan jöttek a botok; aznap volt a folyó a leglustább, úgy látszott, most már el volt szánva, azt se bánja, ha egyáltalában nem ér el odáig.

- Lám, az enyém! - kiáltott Zsebibaba. - Á, mégse... ez valami más. Látod te a tiédet, Malacka? Én már szinte azt hittem, hogy az enyém... De mégis! De mégse! Látod a tiédet, Micimackó?

- Nem én.

- Úgy látszik, az én botom.

- Úgy látszik, az én botom elbotlott - mondta mélán Zsebibaba. - Nyuszi, az én botom elbot­lott! Malacka, elbotlott a te botod?

- Á, mindig tovább tart, mint az ember hiszi - mondta Nyuszi.

- Mit gondolsz, mennyi ideig tart, amíg átérnek? - kérdezte Zsebibaba.

- Malacka! Én látom a tiédet! - mondta hirtelen Micimackó.

- Az enyém olyan szürkés - mondta Malacka, aki nem mert túl mélyen hajolni, mert könnyen beleeshetik.

Nyuszi azonban még mélyebbet hajolt, mint szokott. Kereste a maga botocskáját. Zsebibaba föl-alá ugrándozott.

- Gyere már ki, botocskám! Botlott botocskám, gyere ki, botocskám!

Malacka felizgult, eddig még csak az övét látták, akkor pedig ő nyert!

- Gyün! - kiáltott Micimackó.

- Biztos, hogy az enyém? - sivalkodott Malacka izgatottan. - Persze hogy az enyém, hiszen szürke! Nagy, szürke! Nicsak, itt gyön! Naagy, naagy, szürke! Á, jaj... mégse az. Hisz ez Füles!

Ott úszott el előttük Füles.

- Füles! - kiáltották valamennyien.

Nyugodt és méltóságteljes volt Füles. Négy lába égnek meredve. Úgy jött, szép lassan, a híd alól.

- Füles! - kiáltott szörnyű izgalmában Zsebibaba.

- Én volnék? - kérdezte Füles, kicsit fölemelkedve, és gyorsan hármat fordult maga körül. - Alig hittem.

- Jaj, nem tudtam, hogy csak játszol! - mondta Zsebibaba.

- Egyáltalán nem játszom - felelt Füles.

- Ugyan, Füles, mit csinálsz te ott lenn? - kérdezte Nyuszi.

- Három találós kérdést teszek fel neked, Nyuszi. Lyukat túrni a földbe? Az nem az igazi. Fiatal tölgyön ágról ágra repdesni? Az se az igazi. Még hogy én arra várjak, hogy valaki kihúz a vízből? Az már igen. Hagyjátok a Nyuszit... adjatok neki időt... időt... tudni fogja a köteles­ségét.

- De Füles, kérlek - mondta a megszomorodott Micimackó -, mondd, hogy lehetne?... Ha úgy érted, hogy mi... érted... Hogy talán...

- Úgy értem - felelt Füles. - Egyiket... egyiknek meg kellene kezdeni, igen köszönöm, Mici­mackó. Nem tesz semmit. Szót sem érdemel.

- Né, forog! - sikoltott a megrettent Zsebibaba.

- Miért ne? - kérdi Füles hidegen.

- Úszni én is tudok - véli Zsebibaba büszkén.

- Na, így körbe-körbe aztán nem! - véli Füles. - Ez, kérlek, sokkal nehezebb. Különben is én nem is szándékoztam ma úszni. - És lassan megfordult újra. - De ha már benne vagyok, és ha már itt tartok, és így fest a helyzet, és ha én itten némely forgógyakorlatokat akarok végezni jobbról balra és balról jobbra... vagy (kicsit elhallgatott, mert újabb forgóba került) ha úgy vélem, hogy jobbról balra még jobb, akkor ahhoz senkinek semmi köze, mert az kizáróan és egyedül az én ügyem.

Pillanatnyi szünet következett. Mindenki mélyen elgondolkodott.

- Én valamit... valamit... kieszeltem - mondta végre Micimackó. - Nem mintha azt hinném, hogy a gondolat valami nagyszerű...

- Én se remélem, hogy valami különleges - mondta Füles.

- Halljuk, Micimackó! - sürgette Nyuszi.

- Hát... mondjuk, hogy köveket és mindenféléket és izéket dobálunk bele a folyóba, és Fülesnek csak az egyik oldalára kell feküdni... a kövek hullámokat vernek, és a hullámok kimossák őt a partra...

- Ez nem egészen rossz - vélte Nyuszi, és Micimackó ragyogott.

- Egész ügyes gondolat - vélte Füles. - Ha fürdőbe akarok menni, majd értesítlek, hogy megmoshass...

- De hátha nyakon ütjük véletlenül? - kérdi Malacka aggódva.

- Vagy véletlenül nem találtok el? - kérdi Füles. - Fontolóra kell venni minden lehetőséget... mielőtt mulatni mentek, Malacka...

De Micimackó már meg is ragadott egy akkora követ, amit egyáltalán vinni tudott. Áthajolt a hídon, úgy szorította a mancsa közé.

- Nem vágom hozzád, csak úgy leejtem, Füles - magyarázta buzgón. - Nem téveszthetem el, csak rád eshet... vagyis hát csakis melléd mehet, Füles... Mondd, abbahagynád kevés időre a bukdácsolást és forgást? Tudod, csupa sár leszek!

- Nem hagyhatom abba - felelt Füles. - Szeretek így forogni.

Nyuszi érezte, hogy itt az ideje a parancsnokságot átvenni.

- Micimackó - mondta -, ha azt mondom: NNA MOST!!, akkor dobhatod. Füles, ha azt mondom: NNA MOST!!, akkor Micimackó dob...

- Köszönöm, Nyuszi..., de úgy vélem, úgyis észreveszem majd...

- No kész vagy, Micimackó? Malacka, engedj csak egy kis helyet Micimackónak! Térj ki kicsit, Zsebibaba... Kész vagytok?

- Én egész kész vagyok - mondta Füles.

- Nna most! - vezényelt Nyuszi.

Micimackó elengedte a követ. Hatalmas csobbanás, Füles eltűnt...

Hát ez félelmetes volt ott fönn a hídon azoknak, akik nézték... Csak nézték ám, nézték, bámul­ták... még azon se örültek, hogy a Malacka botja végre megjelent, kicsit előbb, mint a Nyuszié. Szívből ennek se tudtak örülni. Mikor Micimackó már éppen azon kezdett tűnődni, hogy alighanem a rosszabbik követ választotta, vagy pedig a folyó nem az, aminek lenni kellene, és ahogy ő a Folyókat képzeli: egyszer csak valami szürkét pillantott meg a folyó partján... valami szürke, de mindig nagyobb lesz - na tessék! Füles kecmereg kifelé.

Hangos kiáltással, egyetemesen üdvözlik a hídról. Ide-oda forgatják, nézegetik. No de ilyet! - mihelyt ott áll köztük a szárazföldön.

- Na hallod, Füles, te aztán igazán átnedvesedtél! - mondja Malacka.

Füles megrázza magát, és megkér valakit, szíveskednék Malackának megmagyarázni, hogy szokott az történni, ha az ember bizonyos hosszabb időt tölt egy folyó belsejében.

- Ezt jól csináltad, Micimackó - mondta Nyuszi barátságosan. - Na látod, ez egy jó gondolat volt.

- Mi volt a jó gondolat? - kérdi Füles.

- Hát hogy úgy odacsapkodott a parthoz téged...

- Még hogy engem odacsapkodott, és mihez csapkodott oda? Micsodához? Hogy érted? Hogy engem valaki csapkodott volna? Micimackó egy rettenetes nagy követ vágott hozzám, és hogy ne találjon nyakszirten, alámerültem, és kiúsztam a partra.

- Nem vágtál te oda akkorát - súgta Malacka Micimackónak, hogy kicsit megvigasztalja.

- Nem is vághattam akkorát - véli Micimackó aggodalmasan.

- Füles - mondja Malacka -, azért ez okosan volt megcsinálva.

Micimackó kezdte magát jobban érezni. Utóvégre, ha az ember Csekélyértelmű Medve­bocsocska, kevés Tapasztalattal és Mindenféle Dolgokra gondol, sokszor úgy gondolja azokat a Mindenféléket, hogy azok nincsenek is a valóságban, vagy legalábbis egész mások, mikor kijönnek a fejből. Végre is a Füles odabe volt a vízbe, és most kinn van a vízből - hol itt a hiba?

- Hogy estél bele tulajdonképpen, Füles? - kérdi Nyuszi, mialatt Malacka zsebkendőjével szárítgatja.

- Kérlek, nem is estem bele.

- Nade...

- BELEUGROTTAM...

- J-a-j - mondta Zsebibaba izgatottan -, valaki belelökött?

- IGENIS BELEUGRASZTOTTAK... Ott álltam a folyóparton, véletlenül mély gondolatokba voltam elmerülve. Azon gondolkodtam, hogy mit értenétek ti alatta, ha... és akkor VALAKI MEGLÖKÖTT...

- Ugyan, Füles! - mondják karban a többiek.

- Biztos, hogy nem csúsztál meg véletlenül? - kérdi Nyuszi bölcsen.

- Hát valamelyest csúsznom is kellett... Ha az ember ott áll a csúszós folyóparton! Hogyisne! És valaki hátulról ráugrik az emberre... megcsúszik, persze. Hogy gondoltátok?

- De ki lökött meg?

Füles nem felelt.

- Tigris volt alighanem - mondta idegesen Malacka.

- Füles - véli Micimackó. - Tréfából vagy Szerencsétlenségből vagy Akarattal... Tudod, hogy gondolom?

- Nem állhattam oda, hogy megkérdezzem, Micimackó. Még mikor a folyó legmélyén feküdtem, ott is csak folyton mondogattam magamnak, azt mondja: „Na, ez Remek Tréfa volt vagy csak Egyszerű Szerencsétlenség?” - De ahogy ott úszok a folyó felületén, már csak annyit tudtam, hogy VIZES. Nem tudom, értitek-e.

- És hol volt Tigris? - kérdi Nyuszi.

Még mielőtt Füles felelhetett volna, neszt hallottak. Tigris maga jött át a cserjén.

- Mi újság, gyerekek? - mondta Tigris jókedvűen.

- Hogy vagy, Tigris? - kérdezte Zsebibaba.

Nyuszi fontoskodni kezdett.

- Te, Tigris! - mondta ünnepélyesen. - Mi volt ez?

- Mi hogy mi volt? - kérdi Tigris kicsit kényelmetlenül.

- Fülest a folyóba lökte valaki.

- És te voltál az a valaki - mondta Füles hidegen. - Bocsánat.

- Ugyan, ugyan! Köhögtem... Erős köhögésem volt, és véletlenül épp Füles mögött álltam... Annyit mondtam csak: „H-á-á-ápp-cc-ii!”

- Köhögtél? - Nyuszi felsegítette a földről Malackát, és szépen letörölgette. - Na jó, Malacka. Jól van.

- Ja? Úgy elcsodálkoztam... - mondja Malacka idegesen.

- Nahát, ez lökdösődés - mondja Füles. - Csak úgy meglepni az embert! Meglepegetni. Nézzétek, nekem mindegy, hogy Tigris itt jár az Erdőben, vagy nem jár itt - folytatta -, végre is ez egy Nagy Erdő, és akinek kedve van, taszigálhat is benne. De minek jön pont az én kis zugomba taszigálni? Nem mintha az én zugos kertem valami különlegesen nagyszerű volna... Persze az olyanoknak, akik szeretik a hideget, a kellemetlenséget, a szemetet, a rossz kosztot, azoknak esetleg tetszik, de különben olyan házikó az is, mint a többi, és ha valaki taszigáló kedvében van...

- Nem megmondtam, hogy nem taszigáltam? Nem megmondtam, hogy csak köhögtem? - kérdi Tigris bosszúsan.

- Taszigálás vagy köhögés, mindegy az, ha ott fekszünk a folyó fenekén...

- Nna - mondja Nyuszi -, én csak annyit mondok... itt jön Róbert Gida. Az majd megmondja.

Róbert Gida a híd felől jött le az Erdőbe. Sütött a nap; gondtalan és jókedvű volt. Ha az a kétszer tizenkilenc nem volna... ugyan mit törődik vele az ember ilyenkor délután, mikor ilyen szépen süt a nap? Akkor oda lehetne állnia a hídkarfa legalsó deszkájára. Áthajol az ember, és nézi, milyen lassan megy a víz... akkor egyszerre minden eszébe jutna. Megmagyarázhatna mindent Micimackónak is, aki kicsit úgyis ostoba, és sok dologban nem biztos... De hogy leért a hídhoz, és ott látta az állatokat, már tudta, hogy ez nem is OLYAN délután, hanem AMOLYAN délután... valamit tenni kellene...

- Úgy történt, Róbert Gida - kezdi Nyuszi. - A Tigris...

- Én nem - mondja a Tigris.

- Akárhogy is, én a vízben voltam - mondja Füles.

- De nem történt akarattal - véli Micimackó.

- Olyan öklelős - véli Malacka -, nem is tehet róla tulajdonképpen.

- Próbálj engem is lökdösni! - mondta Zsebibaba mohón. - Nézz ide, Füles... a Tigris engem is... Mondd, Malacka, te mit gondolsz?...

- Rendben van, rendben van, kérlek, egyszerre csak egy beszélhet, kérlek... Itt az a kérdés, hogyan ítéli meg Róbert Gida ezt az ügyet.

- Hát pedig én csak köhögtem - mondta a Tigris.

- Taszigált - véli Füles.

- Istenem, egy kicsit meglegyinthettem - így Tigris.

- Csend legyen! - kiált Nyuszi. Feltartja a mancsát. - Itt az a kérdés, mit szól mindehhez Róbert Gida.

- Hát... - Róbert Gida nem érti jól az egészet - nekem az a véleményem...

- Nos? - kérdik mohón.

- Én úgy vélem, hogy játszhatnánk mindnyájan Micimackó-Vízipólót.

Aztán így is lett. Füles, aki még ilyet sose játszott, a legjobb nyerőnek bizonyult, Zsebibaba kétszer esett a folyóba, először véletlenül, másodszor akarattal, mert látta, amint Kanga befordult az Erdőn, és érezte, hogy úgyis minden hiába, jön a lefekvés.

Nyuszi akkor kijelentette, hogy velük megy. Tigris és Füles is együtt távoztak, mert Füles meg akarta mondani Tigrisnek, hogy lehet nyerni Micimackó-Vízipólóban. Az ember csuda ravaszul ejtheti a botját! „Nem tudom, érted-e, Tigris?” Róbert Gida, Micimackó és Malacka egyedül maradtak a hídon.

Sokáig nézegették a folyót a híd alatt; a folyó nem bánta, ő se szólt.

Ez egy olyan szép nyári délután volt.

- Igazán nem is olyan komisz ez a Tigris. Egész jó gyerek - jegyezte meg Malacka odavetően.

- Ki mondta, hogy nem rendes gyerek? - kérdi Róbert Gida.

- Általában senki se olyan nagyon komisz - véli Micimackó. - Nekem ez a véleményem... De azt hiszem, valahogy így is van...

- Igazad van - felel Róbert Gida.