Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója

Fordította: Karinty Frigyes

Hetedik fejezet, 

amelyben Tigrist megfékezik

Valamelyik nap Nyuszi és Malacka kinn üldögéltek Micimackó háza előtt. Nyuszit hallgatták, Micimackó is velük volt. Álmos nyári délután volt, az Erdő teli finom hangocskákkal... Mintha mind a finom hangocska azt mondta volna: „Ne hallgass Nyuszira, a Nyuszira ne hallgass, ránk hallgass, ránk hallgass...” Malacka kényelembe helyezte magát, és nemigen hallgatott Nyuszira, csak néha-néha nyitotta ki a szemét, és annyit mondott: „Ugyan!” vagy „Ez igaz!” - néha, mikor Nyuszi hangosabban mondta: „Ugye, érted, Malacka?” - és a hangja komoly volt, Malacka is bólintott: érti hát.

- Mert - Nyuszi végre kezdte befejezni - Tigris olyan szertelen és rakoncátlan, hogy kicsit ráncba kellene szedni... Mit gondolsz, Malacka?

- Én is így gondolkodom - véli Nyuszi. - Hát te, Micimackó?

Micimackó kinyitja a szemét, nagyot ásít.

- Hogyne, hogyne!

- Hogyne, hogyne; de hogy?

- Igazatok van - feleli Micimackó. - Ebbe nektek feltétlenül igazatok van.

Malacka egy kevés megvetéssel nézett rajta végig. Micimackó kezd ráeszmélni, hogy nem arról beszélnek, amiről beszélnek.

Lassan felkel, és magához tér.

- Igen, de hogy csináljuk? - kérdezte Malacka. - Milyen ráncba szedésről beszélsz, Nyuszi?

- Éppen ez az.

„Ráncba szedni.” - Erre emlékezett Micimackó. Hallotta már valahol.

- Aha. Izé... Hallottam valamiről... Tudjátok, mi az a „kétszerkettő”?

- Igen, igen... Kétszerkettő! Róbert Gida akarta egyszer megértetni velem... Azt mondta, ellátja a bajomat, és megtanít a kétszerkettőre. De aztán mégse...

- Mit mégse?

Micimackó megrázza a fejét.

- Nem is tudom. Mégse tanított meg. Miről is volt szó?

- Micimackó - mondja Malacka szemrehányóan -, ugye, te nem is hallottad, amit Nyuszi elmondott.

- Igenis, hallottam, a bal fülemre meg vagyok hűlve. Mondanád még egyszer, Malacka?

Nyuszi nem bánta, jó, ő elmondhatja még egyszer... De honnan kezdve? Micimackó arra kéri, hogy attul kezdve, mikor a fülében kezdte érezni azt az izét... De az mikor volt - kérdi Nyuszi -, amire Micimackó nem emlékezett? Malacka aztán elmondta, hogy arról van szó, hogy a Tigrisből ki kell szedni a féktelenségeket, mert ha az ember szereti is őtet, az az egy tagadhatatlan, hogy igenis féktelenkedik.

- Most már tudom - bólintott Micimackó.

Elkezdett gondolkodni.

De csak olyasmi jutott eszébe, ami nem illett erre az esetre. Csupa nóta; el is dúdolta: 

Ha Nyuszi
nagyobb lenne
s kövérebb
s erősebb,
mint Tigris,
és kisebb lenne Tigris,
mint szokott,
(elég rossz szokás)
s nem ugrana Nyuszira
többé,
vagy Nyuszi
magasabb lenne. 

- Mit dúdolgat Micimackó? - kérdezte Nyuszi. - Értelmes dolgokat dúdolgat?

- Á! - sóhajt Micimackó. - Ennek nincs értelme.

- Nekem van egy jó eszmém - mondja Nyuszi. - Hallgassatok ide. Elcsaljuk Tigrist valami jó messzi vadonba, magányos helyre, ahol még sose volt, aztán otthagyjuk. Másnap reggel érte megyünk - de jól ide figyeljetek -, meglássátok, mennyire megváltozott! Egész más Tigris lesz belőle.

- És ugyan miért? - kérdi Micimackó.

- Azért, mert egy Alázatos és Szerény Tigris lesz ott belőle. Szomorú, Mélabús, Bánatos kis Állattá válik... olyan „Jaj-De-Örülök-Hogy-Láthatlak, Nyuszi”... Megjavul... Na.

- Nekünk is fog örülni? Nekem meg Malackának?

- Persze.

- Ez jó lesz - véli Micimackó.

- Én ugyan nem szeretném, ha aztán mindig szomorú maradna - mondja Malacka kételkedően.

- A Tigrisek nem maradnak szomorúak - magyaráz Nyuszi. - Bámulatos Gyorsasággal teszik túl magukat a bajokon. Egyszer megkérdeztem Baglyot, hogy biztos legyek benne. Hát ő is mondta, hogy igenis Bámulatos Gyorsasággal. De elég is, ha egy kicsit összezsugorodik és elszomorodik... csak úgy öt percre, az is valami... azzal is segítettünk...

- Hogy fogná fel ezt a dolgot Róbert Gida? - kérdi Malacka.

- Ő is így gondolkodna - véli Nyuszi. - Csak annyit mondana: „Ezt jól megcsináltad, Malacka. Magam is így csináltam volna, de éppen más dolgom volt. Köszönöm, Malacka. És persze Micimackónak is köszönöm.”

Malacka örült az egész dolognak. Érezte, hogy jó lesz az, amit Tigrissel akarnak csinálni, bizony az jó dolog lesz. Hiszen Micimackóval és Nyuszival együtt csinálja, mégiscsak nagy eset! Egész Piciny Állatka megy bele ebbe a dologba... és nem csinál semmi rosszat... Ha reggel felkel, nem mondhatja magának: Na, én rosszat akarok csinálni. Csak az a kérdés, hogy hova vigyék Tigrist, és hol hagyják magára.

- Hát majd elvisszük az Északi-sarkra - véli Nyuszi. - Az nagyon messzi van, végre is egy magányos hely... Belezavarodik, ha onnan haza akar találni Tigris úr.

Ennek megint Micimackó örült meg. Utóvégre ő fedezte fel az Északi-sarkot, és ha odaérnek, Tigris meg fogja látni az ő feljegyzéseit: „ÉSZAKI-SARK, FELFEDEZVE MICIMACKÓ ÁLTAL, VAGYIS Ő TALÁLTA MEG.” Majd csodálkozik Tigris! Ha még eddig nem tudta, hogy ő miféle Micimackó. Igenis, ő ez a fajta Micimackó.

Abban maradtak, hogy másnap reggel indulnak. Nyuszi, aki közel lakott Kangához és Zsebi­babához, most hazamegy, és megkérdezi Tigrist, mit csinál holnap reggel. Mert ha nem volna semmi dolga, nem tartana-e velük felfedezőútra? Micimackó és Malacka is velük tartana... Ha azt mondaná: „Igen”, akkor rendben van, ha azt mondaná: „Nem”, akkor...

„Nem fogja azt mondani, hogy nem! - véli Nyuszi, - Ezt aztán csak bízzátok rám” - és elsietett.

Másnap egész más nap volt. Nem volt meleg, nyárias, hideg volt és ködös. Micimackó, ami őt illeti, nem is bánta volna. De ha arra gondolt, hogy mennyi mézet készítettek volna a méhek, ha szép maradt volna az idő, akkor elszomorodott. Az ilyen hideg, ködös napok mindig elszomorították... Meg is mondta ezt Malackának, mikor Malacka eljött érte. Malacka kijelen­tette, hogy neki ez kevésbé fontos. Inkább az a fontos, hogy majd milyen hideg és rémes lesz, ha otthagyják Tigrist egy teljes napig... a Nagy Erdő közepén!

Mire Micimackó és Nyuszi elértek az utolsó ház elé, Nyuszi kijelentette, hogy ez a nap pedig éppen hogy neki való. Ilyenkor szokott Tigris leginkább féktelenkedni, ilyenkor köhög és taszigál. Ha majd ott lesznek, ők kicsit előremennek, aztán elkerülnek más irányba... Hadd keresse őket! Őket ugyan nem látja többé...

- Nem látja többé? - kérdi Malacka.

- Addig legalább nem, amíg érte nem megyünk... Majd holnap... igen, vagy akármikor... Na, menjünk. Vár.

Kangáékhoz értek. Zsebibaba is várt rájuk, nagy barátja a Tigrisnek. Ez elég Rettenetes, de Nyuszi Micimackó fülébe súgja:

- Ezt csak bízd rám megint - és Kangához fordul:

- Jobb volna, ha Zsebibaba nem tartana velünk... Mindenesetre ha legalábbis ma nem jönne velünk...

- Miért ne? - kérdezte Zsebibaba, akiről pedig azt hitték, nem hall semmit.

- Csúf, didergős nap - rázza a Nyuszi a fejét. - Úgyis köhögtél ma reggel.

- Honnan tudod? - kérdi sértődötten Zsebibaba.

- Na ugye látod, Zsebibaba, drágám? - kérdi Kanga szemrehányóan.

- Nem volt igazi köhögés. Megakadt valami a torkomon. Ilyenkor nem panaszkodik az ember - mondja Zsebibaba.

- De jobb, ha itthon maradsz, drágám. Majd máskor.

- Holnap? - kérdi reménykedve Zsebibaba.

- Majd meglátjuk - feleli Kanga.

- Mindig „meglátjuk, meglátjuk”, és sose történik semmi - szontyolodik el Zsebibaba.

- Úgyse lát az ember semmit ilyen csúnya, esős napon - vigasztalja Nyuszi. - Úgyse hiszem, hogy nagyon messzire mennénk, és aztán majd délután úgyis mindnyájan... úgyis mind­nyájan... ja, itt vagy, Tigris? No menjünk. No szervusz, Zsebibaba! Majd délután átjövünk... Menjünk, Micimackó! Készen vagyunk? Jó. Gyerünk, gyerünk!

El is indultak.

Eleinte Micimackó, Nyuszi és Malacka együtt haladtak. Tigris körbe-körbe szaladgált körü­löttük; később, mikor keskenyebb lett az út, Nyuszi, Malacka és Micimackó egymás után haladtak, és Tigris félkör alakban kerülgette őket. Néha, ha horzsolta az útszéli csalán, Tigris előttük baktatott, vagy mellettük szaladgált; néha-néha beleszaladt Nyusziba, néha nem. Ahogy mind magasabbra kerültek, a köd is sűrűbb lett. Tigris néha el-eltünedezett. Mikor az ember azt hitte, hogy már nincs ott, egyszerre csak előbukkant; csak annyit mondott: „Hát gyerünk, gyerünk!” - s mielőtt az ember egy szót szólhatott volna, megint csak nem volt sehol.

Nyuszi megfordult, megbökte Malackát. -  Majd most - mondta. - Szólj Micimackónak is.

- Majd most - mondta Malacka Micimackónak.

- Most, mi? - kérdezte Micimackó Malackát.

Tigris hirtelen megjelent. Belevágódott Nyusziba, és újra eltűnt. - No most! - mondta Nyuszi. Beugrott egy bokorba az út szélén; Micimackó és Malacka utána ugrottak. Jól elbújtak és hallgatóztak. Az erdő nagyon csöndes volt, ha az ember jól odafigyelt. Nem láttak, nem hallottak semmit.

- Csss! - mondta Nyuszi.

- Én nem szólok - így Micimackó.

Valahol kopogtak - aztán megint csönd lett.

- Halló! - mondta Tigris, és olyan nagyon közelről hangzott a hangja, hogy Malacka felugrott volna, ha Micimackó véletlenül nem ül rajta.

- Hol vagytok?! - kiáltott Tigris.

Nyuszi meglökte Micimackót, és Micimackó körülnézett Malacka után, de nem látta sehol. Malacka olyan halkan lélegzett, amilyen halkan csak tudott, érezte, hogy bátor dolgot cselek­szik, és nagyon izgatott volt.

Pillanatig csönd volt, aztán újra hallották Tigrist kopogni. Akkor aztán vártak még egy darabig, míglen az erdő úgy elcsendesedett, hogy attól majdnem megijedtek. Nyuszi felkelt és nyújtózkodott.

- No? - suttogta büszkén. - Látjátok? Nem megmondtam?

- De én azt hittem... - mondja Micimackó - és azt hiszem...

- Á! - felelte Nyuszi. - Csak ne gondold... Rohanjunk. Gyertek. - S mindhárman elrohantak. Nyuszi volt a vezető.

- No - mondta Nyuszi, mikor már egy darabig szaladtak... - most már beszélhetünk. Mit szólsz az egész dologhoz, Micimackó?

- Hát... nem sokat... Mért megyünk pont erre?

- Hazafelé megyünk...

- Hm? - kérdezte Micimackó.

- Én azt hiszem, jobbra kellene tartanunk... - mondta Nyuszi idegesen. - Te mit gondolsz, Micimackó?

Micimackó a két mancsára pillant. Tudta, hogy az egyik a jobb mancsa. Ha az ember elhatá­rozza, hogy melyik az, akkor biztos, hogy a másik a bal. De nem emlékezett, hogy kezdje.

- Hát... - mondta lassan.

- Gyerünk! - türelmetlenkedett Nyuszi. - Én tudom, hogy ez a helyes út. - Előbbre haladtak. Tíz perccel később újra megálltak.

- Buta ügy - vélte Nyuszi. - Ja, persze... Majdnem... Egy pillanatig... Vagy úgy! Gondolhattam volna... Na, gyerünk!

- Itt volnánk - mondta Nyuszi tíz perccel később. - De mégse...

- Nem is - mondta ugyancsak Nyuszi tíz perccel később -, én azt hiszem, hogy izé... Nem vagyunk mi egy kicsit erősen jobb irányban?

- Ez igazán furcsa - mondja Nyuszi tíz perccel később -, hogy a ködben minden egyformán szürke... Vetted észre, Micimackó?

Micimackó helybenhagyta, hogy de bizony úgy van.

- Még szerencse, hogy olyan jól ismerjük az Erdőt, másképp esetleg el is tévedhettünk volna... - mondta Nyuszi félórával később, és azon a gondtalan hangon nevetett, amelyiken az nevet, aki túl jól ismeri az Erdőt, és úgyis tudja, hogy nem tévedhet el.

Malacka Micimackó mögött lépkedett.

- No mi az, Malacka?

- Semmi. - Malacka megfogta Micimackó mancsát. - Csak nem akartalak elereszteni...

Mikor Tigris megunta a várakozást, hogy elfogják, és hiába várt erre, és mikor azt is megunta, hogy már nem mondhatja senkinek: „Na, hát akkor menjünk előre, fiúk!” - gondolta: inkább megy haza ő is. Visszafelé indult. Mihelyt hazaért, és Kanga meglátta őt, mindjárt azzal fogadta:

- No lám, itt a jó kis Tigriske, milyen szépen hazajött. Épp jókor érkeztél, úgyis be kell most venni az Erősítő Orvosságból. - Mindjárt ki is öntötte neki.

Zsebibaba büszkén jegyezte meg:

- Én már megittam az enyémet!

Erre Tigris lenyelte az övét, és csak annyit mondott:

- Én is.

Zsebibabával barátságosan kötekedni kezdtek. Tigris véletlenül fellökött egy-két széket, Zsebi­baba véletlenül fellökött egyet akarattal, mire Kanga megszólalt:

- Játsszatok most egy kicsit a ház előtt.

- Hol? - kérdezte Zsebibaba.

- Ugyan menjetek ki, és szedjetek nekem pár fenyőtobozt - mondta Kanga, és kosarat adott nekik.

Lementek a Hét Fenyőfákhoz, fenyőtobozokat vagdaltak egymáshoz, míg csak el nem felej­tették, hogy miért küldték őket. Ekkor otthagyták a kosarat a fa alatt, és hazamentek ebédelni. Éppen elkészültek az ebéddel, mikor Róbert Gida bedugta a fejét az ajtón.

- Hová lett Micimackó? - kérdezte.

- Tigris, drágám, hová lett Micimackó? - kérdezte Kanga

Tigris elmondta, hogy mi történt ma reggel, és Zsebibaba belevágott, hogy az nem is volt igazi köhögés. Kanga megkérte őket, ne beszéljenek egyszerre. Róbert Gidának így jó idejébe tellett, míg megtudta, hogy Micimackó, Malacka és Nyuszi elvesztek az Erdőben.

- Furcsa dolog ez a Tigrisekkel - suttogta Tigris Zsebibabának -, hogy a Tigrisek soha el nem vesznek, el nem tévednek.

- Mér nem?

- Egyszerűen csak nem tévednek el - magyarázta Tigris. - Valahogy így van.

- Hát jó - mondta Róbert Gida -, akkor meg kell őket keresni. Gyere, Tigris.

- Most mehetek és kereshetem őket - magyarázta Zsebibabának Tigris.

- Kereshetem őket én is? - kérdi mohón Zsebibaba.

- Ma még nem... Zsebibaba, drágám - vélte Kanga. - Majd máskor.

- Ha még holnap is el vannak tévedve, akkor mehetek én is?

- Majd meglátjuk - felelte Kanga, és Zsebibaba, aki nagyon jól tudta, hogy ez mit jelent, egy sarokba kuporodott, és megpróbált saját magából kifelé ugrálni. Egyrészt gyakorolni akarta magát benne, másrészt nem szerette volna, ha Róbert Gida meg a Tigris látják, hogy ő szomorkodik azon, amiért nem vitték el.

- A dolog úgy áll - vallotta be végre Nyuszi -, hogy mi bizony valahol eltévedtünk.

Egy árokban pihentek, fenn az Erdőben. Micimackó már unta az árkot, gondolta, ez valahogy úgyse jó így, mert akármerre indultak, mindig ugyanabba az árokba értek vissza. Vala­hányszor feltűnt előttük a ködben, Nyuszi mindig diadalmasan kiáltotta: „No, végre tudom, hol vagyunk!” Ilyenkor Micimackó is szomorúan megjegyezte: „Hiszen én is tudom.” Akart is valamit mondani, de nem jutott más eszébe, csak annyi, hogy „SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG!” Igaz, kicsit ostobának tetszett az ilyesmi, mikor Nyuszi és Malacka is ott voltak mellette.

- Hát - mondta Nyuszi hosszabb hallgatás után, miközben senki sem rebegett köszönetet a szép sétáért - mégiscsak jobb lesz, ha felszedelőzködünk... Melyik lesz a legjobb út?

- Az hogy volna - kérdi Micimackó lassan -, ha mihelyt innen kitesszük a lábunkat, újra próbáljuk megkeresni... és újra visszatalálunk?

- Mi hasznunk volna abból? - kérdi Nyuszi.

- Hát ha haza akarunk találni, és képtelenek vagyunk... úgy gondoltam, hogyha ide akarunk visszatalálni, akkor ezt se találnánk meg többet; na és az direkt Jó Dolog lenne, ha nem látnám ezt az árkot többet, mert akkor esetleg olyasmit találunk, amit nem keresünk, és akkor az a valami, amit keresünk, de nem találunk, talán az a valami lenne, amit nem keresünk, de találunk.

- Ennek nem sok értelmét látom - véli Nyuszi.

- Mert nincs is - mondta Micimackó alázatosan. - De mikor elkezdtem mondani, még volt értelme. Valami elromlott közben.

- Ha kijönnénk ebből az árokból, és aztán visszajönnénk bele, akkor megtalálnám...

- Azt gondoltam, hogy esetleg mégse találnád meg... Csak épp gondoltam rá...

- Nézd, próbáld meg - mondta hirtelen Malacka. - Mi majd itt várunk rád.

Nyuszi csak nevetett azon, hogy milyen ostoba ez a Malacka. Elindult a ködbe. Mehetett úgy száz métert, aztán megfordult és jött vissza...

Micimackó és Malacka már húsz percig vártak akkor. Micimackó felállt.

- Gyerekek! - mondotta Micimackó. - Valami eszembe jutott. Nézd, Malacka, menjünk haza.

- De kérlek, Micimackó - sikoltott Malacka, és csupa izgalom volt -, te talán tudod az utat?

- Nem - ismerte be Micimackó. - De nekem tizenkét csupor mézem van a kredencemben, ezek engem már órák óta várnak haza. Eddig nem hallottam, hogy mit akarnak, mert ez a Nyuszi beszélt és beszélt és beszélt, de ha senki se beszél, csak azok a tizenkét csuprok, akkor... azt hiszem, Malacka, én tudni fogom, merről jön a hang... Most gyerünk.

Együtt indultak, egy ideig Micimackó nem is szólt semmit. Nem akarta zavarni a csuprokat. Hirtelen mégis valami hangot adott... majdnem hogy visított... ahogy Malackák szoktak... kezdett ám; mert kezdte tudni, hol vannak. Hangosan persze nem merte mondani, mert hátha mégis téved. Mikor annyira biztos volt a dolgában, hogy már azt se bánta hívják-e a csuprok vagy se, valaki elkiáltotta magát előttük: a ködben ott állt Róbert Gida.

- Hát itt vagytok? - mondta egész hanyagul, úgy tett, mintha nem is ijedt volna meg.

- Hát itt vagyunk, bizony - felelt Micimackó.

- Hát Nyuszi?

- Azt nem tudom.

- Esetleg Tigris megtalálja... ő majd megtalálja... Úgyis keres benneteket...

- Ja - mondta Micimackó -, nekem haza kellett jönnöm, mert valamit itthon felejtettem, meg a Malackának is... magunkkal kellett volna hozni, és így hát...

- Jó. Jövök én is, majd megtaláljuk azt a valamit.

Hát jött szépen haza Micimackóval, és nézte, nézte... hosszú ideig kellett nézni, mert Micimackó alaposan el volt foglalva... amíg nézte, Tigris az Erdőben bolyongott, és kereste Nyuszit, különös hangokat hallatott, mindenáron meg akarta találni. Végre meghallotta a hangot. Egy igen-igen ijedt, FÉLÉNK ÉS ALÁZATOS Nyuszi... A Félénk és Alázatos Nyuszi uzsgyi neki a ködnek... lám! A hangok irányában ott Tigris! De most úgy látta, hogy ez egy egész Barátságos Tigris. Nagyszerű egy Tigris ez! Ez egy Segítő és Mentő Tigris... olyan Tigris, amelyik ha ugrik nagyot, hát hadd ugorjon... úgyis csak ugrik, ahogy Tigrisek szoktak, a Tigriseknek tulajdonképpen így kell ugraniuk, taszigálniuk...

- Jaj, Tigris! No de ilyen szerencse! - siránkozott Nyuszi.